A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a rendőrség honlapján pénteken megjelent közleményében azt írta: a térfigyelő kamerák felvételei szerint a brit fiatal hajnali 2 óra 6 perckor a Lánchíd pesti hídfőjénél, a bal oldali gyalogosjárdán haladt Buda irányába.A BRFK azt kéri, hogy aki felismeri Daniel Glikstent, és a tartózkodási helyével kapcsolatban érdemleges információval rendelkezik, továbbá aki az említett időben az V. kerületi Széchenyi István téren, a Lánchíd pesti hídfőjénél, a Lánchídon vagy az I. kerületi Clark Ádám térnél járt vagy ott látta a fiatalembert, jelentse a rendőrségnek.police.huA rendőrség múlt pénteken közölte, hogy újévre virradóra eltűnt egy brit egyetemista férfi Budapest belvárosában. Közleményükben azt írták, hogy az V. kerületi rendőrkapitányság közigazgatási hatósági eljárást folytat Daniel Gliksten 25 éves brit állampolgár eltűnése ügyében.A rendőrség adatai szerint a fiatalember 2013. január 1-jén a hajnalban egy V. kerületi, Zrínyi utcai szórakozóhelyről ismeretlen helyre távozott, és azóta nem adott életjelet magáról. A felkutatására tett rendőri intézkedések ez idáig nem vezettek eredményre.A BBC szerdai beszámolója szerint az eltűnt fiatalember 23 éves, brit-svéd kettős állampolgár, és Budapesten folytat orvosi tanulmányokat. Családja Budapestre utazott, és felvették a kapcsolatot a magyar hatóságokkal, valamint a brit és a svéd nagykövetséggel.Az eltűnt diák családja az egyik legismertebb angliai mezőgazdasági nagybirtok, a Suffolk megyében működő Denham Estate tulajdonosa.Az ügybe bekapcsolódott Matthew Hancock, a család lakóhelyének parlamenti képviselője is, aki - hivatalának szerdai bejelentése szerint - közvetítői szerepet vállalt a brit külügyminisztérium és a magyar hatóságok között.
A Lánchídnál látták utoljára az újévkor eltűnt brit fiút
A brit egyetemista budapesti eltűnése ügyében a rendőrség közzétette a térfigyelő kamerák felvételét, amelyen az látható, hogy a fiatalember január elsején hajnali 2 óra körül a Lánchíd pesti hídfőjénél volt.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.