A Városháza a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) előző napi közleményére reagált; ebben a szervezet egyebek mellett azt írta, hogy szerintük a szakközépiskolai oktatás "egy tanterem kialakításával, mindössze kétmillió forintból" is folytatható lenne, ha a fővárosi önkormányzat akarná.A hvg.hu helyszíni riportját a mozgásjavítóról itt olvashatja!Az önkormányzat szerint azonban a szakközépiskolai feladat teljes körű ellátásához nem elegendő kétmillió forint. Közölték, első ütemben fel kellene újítani, illetve át kellene alakítani a kémia-fizika szaktantermeket, a hozzájuk kapcsolódó szertárat, a szakiránynak megfelelő tanirodát (szaktantermet), valamint további három tantermet és a hozzájuk tartozó vizesblokkokat.Fülöp MátéA tájékoztatás szerint második ütemben további hat osztálytermet és a hozzájuk tartozó vizesblokkokat, a nagy tornatermet és az iskolai betegszobát kellene felújítani, valamint korszerűsíteni a helyiségekhez tartozó ablakokat, radiátorokat, elektromos vezetékeket és kapcsolókat, míg a harmadik ütemben az iskola két régi liftjét kellene tűzbiztos újakra cserélni.A Városháza közölte: mindezen munkálatok összköltsége - az egykori igazgató által készített korábbi javaslat szerint - 190 millió forint, amelyet növelne a beszerzendő eszközökre fordítandó további 22 millió forint. Kitértek arra is, hogy ráadásul az épület műemléki besorolása miatt a munkálatok egy részét csak hatósági építési engedély alapján lehetne elvégezni, ami további többletköltséget jelentene. Emlékeztettek arra, a főváros korábban is javasolta, hogy a tanulók a Petrik Lajos, illetve a Neumann János szakközépiskolában folytathatnák tanulmányaikat.Fülöp MátéHozzátették: előbbit 2009-ben európai uniós támogatással teljeskörűen akadálymentesítették, külön rehabilitációs szakértő bevonásával, utóbbi szakközépiskola pedig részlegesen akadálymentesített, a sajátos nevelési igényű tanulók az intézmény tantermi alapterületének mintegy felét, valamint a közösségi és egyéb tereket tudják használni. Jelezték, a Neumann János szakközépiskolában jelenleg is vannak mozgássérült, kerekesszékkel és egyéb segédeszközökkel közlekedő tanulók.A főváros tájékoztatása szerint a sérülésspecifikus mozgásfejlesztést és a kollégiumi ellátást a tanulóknak továbbra is a Mexikói úti épületegyüttesben biztosítanák. A közleményben az üggyel kapcsolatban megjegyezték azt is, hogy "a mesterséges szegregáció a középiskolás életkorban hátráltatja a társadalomba való beilleszkedés esélyét, illetve az ehhez kapcsolódó, önálló életvitel kialakítását".
Városháza: 200 milliónál is többe kerülne a mozgásjavító iskola felújítása
Nemcsak egy kétmillió forintból kialakítható tanterem hiányzik a budapesti Mexikói úti mozgásjavító iskolából a szakközépiskolai működéshez, hanem a jogszabályban meghatározott minimumfeltételek sem biztosítottak - közölte a Főpolgármesteri Hivatal kommunikációs igazgatósága csütörtökön az MTI-vel.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.