A Legfőbb Ügyészség mellett a Fővárosi Főügyészségre is érkezett feljelentés a cikkel összefüggésben - tette hozzá. A Legfőbb Ügyészség a hozzá érkezett feljelentéseket megküldi az illetékes Fővárosi Főügyészségnek.A magánszemélyek mellett büntetőfeljelentést tesz a Magyarországi Cigányok Országos Fóruma (MCF) is. Közleményük szerint az újságírót a január 5-ei írásával kapcsolatban jelentik fel, mert álláspontjuk szerint a szerző a "magyarországi cigánysággal szemben izgatás, uszítás és gyilkosságra való felbujtás bűncselekményt követett el". A feljelentést a szervezet tisztségviselői hétfőn adják át Polt Péter legfőbb ügyésznek. Az MCF országos elnöksége továbbá arra kéri a Fidesz országos elnökségét, hogy - miként ezt demokratához híven megtette Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter - határolódjon el Bayer Zsolttól, és zárja ki a pártból.Bayer Zsolt szóban forgó szombati írásában a szigethalmi esetre utalva úgy fogalmazott, hogy "gyáva, undorító, kártékony állatok" késeltek. Hozzátette: "a tények pedig ezek, a cigányság jelentős része nem alkalmas az együttélésre. (...) A cigányság ezen része állat, és állatként viselkedik. (…) Állatok meg ne legyenek. (…) Ezt kell megoldani - de azonnal és bárhogyan!" - zárta írását.A publicista kedden válaszolt a bírálatokra, és azt írta, hogy szándékosan félreértették a mondatait. "Nem akarom likvidálni a cigányságot, sem egy részét, sem egyetlen cigányt. (...) Rendet akarok. Azt akarom, hogy minden tisztességes cigány ember boldoguljon ebben az országban, és minden, társadalmi együttélésre képtelen és alkalmatlan cigány pedig legyen kirekesztve a társadalomból" - fogalmazott keddi írásában Bayer Zsolt.
Többen is feljelentették Bayert a cikke miatt
Közösség elleni izgatásra hivatkozással két magánszemélytől is érkezett feljelentés a Legfőbb Ügyészségre a Magyar Hírlapban január 5-én megjelent újságcikk miatt szerdán - közölte Fazekas Géza ügyészségi szóvivő az MTI-vel. Mindemellett a Magyarországi Cigányok Országos Fóruma is feljelentést készül tenni.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.