Selmeczi Gabriella közölte: tavaly már 300 ezer fölött volt azok száma, akiket bevontak a közmunkaprogramba. Megjegyezte, 2012-ben 132,5 milliárd forinttal támogatta a kormányzat a közfoglalkoztatási programokat, az idén pedig ezt további 21 milliárddal növeli.A közmunkaprogram előnyei között említette a szóvivő, hogy javítja az érintettek önértékelését, jó hatása van a helyi közbiztonságra, legalizálja a jövedelmeket, mintát ad a fiataloknak és munkahelyeket teremt a kisvállalkozásoknak.A tájékoztatón Mágori Józsefné, Makó és térsége fideszes országgyűlési képviselője több helyi programot is ismertetett, így például az egyik leglényegesebbet, a 22 évig egyáltalán nem gondozott csatornarendszer kitisztítását, amely - magyarázta - nagyon fontos volt az Alföld legmélyebb pontján fekvő makói térségnek, ár- vagy belvíz esetén ugyanis "minden úszik" azon a területen.Beszámolt arról is, hogy körzetének három településén a középületeket fűtő biokazánokat állítottak üzembe, az azokhoz szükséges fűtőanyagot pedig a közmunkások gyűjtötték össze az erdők tisztítása során."Üzenem a flaszterpolitikusoknak, hogy az emberek kedvét ne vegyék el a közmunkától, és kérem őket, hogy ne bántsák meg azokat, akik önként, jó kedvvel munkát végeznek, és végre az emberi önbecsülésük visszatért" - mondta a politikus. Úgy fogalmazott: "nem értem a pesti politikusokat. Az én választókerületemben mindenféle párthoz tartozó polgármester van, és mindenki nagyon örül ennek a lehetőségnek".Az MSZP hétfői sajtótájékoztatóján elhangzottakra reagálva - Nyakó István a közmunkaprogram szabályainak megváltoztatását, a közmunkás-szakszervezet pedig a közfoglalkoztatottak bérének emelését követelte - Mágori Józsefné közölte: január 1-jétől a közmunkás-minimálbér a szakképesítés nélküliek esetében 75 500 forint, a középfokú iskolai végzettséggel vagy szakmunkás-bizonyítvánnyal rendelkezőknek pedig 96 800 forint a közfoglalkoztatási bérük.
Selmeczi: a közmunka javítja az önértékelést
Sikerként könyveli el a Fidesz a közfoglalkoztatást célul tűző Start-munkaprogram eredményeit - mondta a párt szóvivője hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.