Karácsony előtt tízezrek álltak sorba meleg ételért, ajándékcsomagért - mondta az ellenzéki politikus, hangsúlyozva: mára több mint egymillióan vannak azok, akik bár dolgoznak, nem tudnak megélni a fizetésükből, szinte csak "vegetálnak". Négymillióan élnek a létminimum, másfél millióan a szegénységi küszöb alatt - fűzte hozzá.Török Zsolt szerint a "rémálom folytatódik", jövőre 850 milliárd forintos megszorítást hajt végre a kormány. A három "Orbán-Matolcsy-csomag" átlagosan 85 ezer forint többletterhet jelent mindenkinek - vélekedett.A szocialista párt szóvivője szerint amíg a nélkülözők száma nő, addig fideszes politikusok rokonai "zsíros állami állásokba" kerülnek. Ide sorolta, hogy Kövér László házelnök felesége a szigetszentmiklósi járási hivatal vezetője lett.Török Zsolt kitért arra, hogy egy sajtóhír szerint Jakab István, az Országgyűlés fideszes alelnöke úgy vesz fel lakhatási támogatást, hogy hat éve nem járt abban a debreceni házban, ahová be van jelentve. A szóvivő ezt etikátlannak nevezte, és azt mondta: meg kell vizsgálni, hogy a kormánypárti képviselőnek járt-e az összesen nagyjából nyolcmillió forint támogatás.Az ellenzéki politikus azt mondta, hogy ezt a korszakot le kell zárni, a szocialisták január 2-án ezért kezdenek tárgyalásokat ellenzéki szervezetekkel "egy biztosabb jövő" érdekében.Fidesz: Gyurcsány és Bajnai idejében nem aggódott Török Zsolt„Hiteltelen Török Zsolt ünnepek után támadt szociális érzékenysége, akit nem hallottunk akkor aggódni, amikor a Gyurcsány-Bajnai kormányok megduplázták a munkanélküliek számát, vagy amikor devizahitel csapdájába löktek sok százezer családot” – így reagáltak a Fidesztől csütörtökön az MSZP-s Török Zsolt sajtótájékoztatója után.„Értjük, hogy csalódott, hiszen a bankoknak és a monopolhelyzetben lévő külföldi cégeknek jövőre is részt kell venniük a közteherviselésben. Amint azt programjukban leírták, az MSZP csökkentené a bankok adóit, helyette inkább a magyar családok adóit növelné” – tették hozzá.
MSZP: 2012 a rémálom éve volt
Az MSZP szóvivője szerint 2012 a tündérmese helyett a rémálom éve volt, nőtt a szegénységben élők száma. Török Zsolt az MTI-nek csütörtöki sajtótájékoztatója után azt mondta: a rémálom jövőre egy 850 milliárd forintos megszorítással folytatódik.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.