A tárcavezető pénteken egy budapesti sajtótájékoztatón tért ki a felsőoktatásra. Kifejtette: az új rendszer legfontosabb követelménye, hogy a magyar adófizetők pénze, amelyet abba fektetnek, hogy a fiataloknak hasznos és erős diplomájuk legyen, valamint az abból következő haszon a fiatalok és egyúttal az ország javára is váljon. Balog Zoltán azt mondta: örül annak, hogy a fiatal orvosok kezdik megérteni ezt az üzenetet, és bízik benne, hogy ezen az úton tovább fognak tudni menni.Balog Zoltán miniszter és Szócska Miklós egészségügyi államtitkár novemberben jelentette be, hogy a szakorvosjelölteknek szóló Markusovszky- és a szakgyógyszerészjelölteknek szóló Than Károly-ösztöndíjprogram mellett a gyermekorvosjelöltek számára Méhes Károly-ösztöndíjprogramot hirdetnek. A programban részt vevő szakorvos-, illetve szakgyógyszerészjelöltek havi nettó 100 ezer, a gyermekorvosjelöltek pedig havi nettó 200 ezer forintos támogatásban részesülnek, ha vállalják, hogy a program végeztével legalább annyi ideig ugyanott dolgoznak majd, mint ameddig a támogatást kapták, és nem fogadnak el hálapénzt.Két hónap alatt a három ösztöndíjprogramra csaknem 640 érvényes pályázat érkezett. A programban rendelkezésre álló keretéből 522 rezidenst tudnak támogatni. "Az elvándorlás mértéke mindenképpen fokozódott" - hangsúlyozta Balog Zoltán, hozzátéve, hogy ez a folyamat meg fog állni. Reményei szerint a jövőben csak olyan módon mennek majd külföldre a fiatalok, hogy kint szerzett tudásukat visszatérve Magyarországon hasznosítsák.A felsőoktatás átalakításáról Balog Zoltán kérdésre válaszolva azt is elmondta, hogy a tervek szerint Orbán Viktor miniszterelnök még pénteken aláírja azt a kormányhatározatot, amely a felsőoktatásba jövőre felvehető hallgatók minimális 55 ezres létszámáról szól. A miniszter hozzátette: szombaton várja a hallgatók képviselőit, hogy folytassák a tárgyalásokat.
Balog: az orvosok már kezdik érteni a kormány üzenetét
Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere szerint az orvosok elvándorlásának csökkenő tendenciája és a túljelentkezés a rezidensek számára meghirdetett ösztöndíjprogramokra azt jelzi, hogy a fiatal orvosok kezdik megérteni üzenetüket.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.