A közleményben kifejtették, a Lukács Móric-díj olyan embernek vagy civil szervezetnek adományozható, aki vagy amely hivatásszerű vagy önkéntes munkával vagy más módon hozzájárult a civil szektor fejlődéséhez. A kitüntetést odaítélhetik az adományozás kultúrájának terjesztéséért is - tették hozzá.Mint írták, az adományozás a civil szervezetek tevékenységének megvalósításához nélkülözhetetlen, és a társadalmi szolidaritás egyik legfontosabb megnyilvánulása. A díjat évente hárman kaphatják meg, a kitüntetés emlékéremmel, az adományozást igazoló oklevéllel és pénzjutalommal jár.A tárcánál emlékeztettek, Lukács Móric írót, műfordítót (1812-1881) a Magyar Tudományos Akadémia 1839-ben levelező tagjává, később tiszteleti, majd igazgató taggá választotta. Eötvös Józseffel, Szalay Lászlóval és Trefort Ágostonnal együtt küzdött a haladás eszméiért, centralista volt; szerkesztette folyóiratukat, a (régi) Budapesti Szemlét - írták. Az akadémia ügyeiben segédjegyzőként dolgozott. Kitértek arra is, hogy 1848-ban kormányhivatalt vállalt, Klauzál Gábor mellett elnöki titkár lett a kereskedelmi minisztériumban. Civil szervezeteket elemző Ellenőr - Néhány eszme az egyesületi jog körül című műve 1847-ben jelent meg - olvasható a tárca közleményében.
Balog Zoltán díjat alapít a civil szférának
A közösségszervező munka elismerésére Lukács Móricról elnevezett díjat alapított Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere. A civil szféra szakértőinek, szervezeteinek szánt kitüntetést minden évben szeptember 15-én, az író születésnapján adják át - tájékoztatta a tárca pénteken az MTI-t.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.