A gázszerelők elsődleges visszajelzése szerint visszaáramló égéstermék okozta a bajt.
A sérülteket enyhe gázmérgezés gyanújával szállították kórházba - mondta el Nagy Szilvia. Hozzátette, a szakemberek elzárták a gázvezetékeket.
Hárman kaptak szén-monoxid mérgezést egy gyulai fitneszklubban - közölte a Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője csütörtökön.
A gázszerelők elsődleges visszajelzése szerint visszaáramló égéstermék okozta a bajt.
A sérülteket enyhe gázmérgezés gyanújával szállították kórházba - mondta el Nagy Szilvia. Hozzátette, a szakemberek elzárták a gázvezetékeket.
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.