A TÁRKI szerdán az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: a teljes népesség körében a novemberi 47 százalékról 50 százalékra nőtt a bizonytalanok aránya. Mint megjegyezték: ez az arány jól jellemzi az egész 2012-es évet, ennek a választói csoportnak az aránya lényegében egész évben a szavazók felét tette ki.A pártok támogatottsága azonban lényegében nem változott az elmúlt egy hónap alatt: a teljes népességen belül a Fidesz-KDNP novemberben és decemberben egyaránt 19 százalékon állt, míg az MSZP szavazótábora 14 százalékról 12 százalékra csökkent. A pártválasztók között a Fidesz-KDNP támogatottsága a novemberi 36 százalékot követően 39 százalékra nőtt, az MSZP-é pedig 26 százalékról 24 százalékra módosult. A többi párt népszerűsége nem változott az elmúlt egy hónap alatt a teljes népesség körében: a Jobbik maradt 9 százalékon, az LMP 3 százalékon, a Demokratikus Koalíció pedig 1 százalékon. A TÁRKI felmérése szerint a pártválasztók körében is csak "hibahatáron belüli", azaz nem lényegi elmozdulások történtek: a Jobbik a novemberi 18 százalék után decemberben 19 százalékot, az LMP 6 százalék után 5 százalékot kapna, a Demokratikus Koalíció pedig változatlanul 2 százalékot szerezne.A TÁRKI az elmúlt hónapban mérte először Együtt 2014 Mozgalom támogatottságát, amely a teljes népesség körében a novemberi 7 százalékot követően decemberben 5 százalékos szavazótábort tudhat maga mögött, míg a pártválasztók körében 13 százalék után decemberben 10 százalékos támogatottsággal rendelkezik.A Tárki a 18 éves és idősebb lakosságot életkor, nem, iskolai végzettség és lakóhely szerint reprezentáló kutatása december 5. és 12. között 1000 ember megkérdezésével készült.
Tárki: már a választók fele nem tudja, kire szavazzon
A TÁRKI Társadalomkutatási Intézet havi rendszeres pártpreferencia-kutatása szerint ismét emelkedett a bizonytalan választók aránya. Jelenleg a választók fele nem tudja vagy nem árulja el, melyik pártra szavazna.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.