A szervezet az MTI-hez szombaton eljuttatott állásfoglalásában kiemelte, hogy a miniszterelnök videoüzenetében az egyetemi ifjúság által megfogalmazott követelésekből csupán a keretszámok kérdését érintette. Hozzátették: Orbán Viktor szombati bejelentése egyaránt érthetetlenné és megalapozatlanná teszi Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár, valamint Giró-Szász András kormányszóvivő eddigi, a keretszámokkal kapcsolatos nyilatkozatait. Az ő megszólalásaik alapján a kormány más állásponton volt három hete, majd megint másikon egy hete - jegyezték meg. Közölték: mindezek fényében "a heves diák- és hallgatói ellenállás hatására bejelentett átalakítással kapcsolatosan" a HÖOK elnöksége érdeklődéssel várja a Balog Zoltán miniszterrel történő keddi találkozót, amelyen remélhetőleg konkrét információk hangzanak el a keretszámokat felváltó kormány-előterjesztésről.Orbán Viktor miniszterelnök szombaton közölte: azoknak, akik elérik a felsőoktatási tanulmányokhoz szükséges követelményeket - ez ma 240 pontos bekerülési határt jelent -, és elszántak, hogy tanuljanak, majd Magyarországon dolgozzanak, "mindenfajta eladósodás nélkül továbbra is ingyenesnek kell maradnia az egyetemi és főiskolai oktatásnak".Korábban a Hallgatói Hálózat (HaHa) közölte, Orbán Viktor nem érti, miről beszélnek a diákok, a HaHa pedig csak nyílt tárgyalásokon megszületett átalakítást fogad el, az Oktatói Hálózat pedig azt mondta, tovább fognak küzdeni a röghöz kötés ellen.
HÖOK: Orbán nem válaszolt a diákok minden követelésére
A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) szerint a kormányfő szombati bejelentése alapján nem világos, hogy a 240 pontos minimális ponthatárt elérő hallgatók milyen formában és milyen feltételekkel kerülhetnek majd be tandíjmentesen a felsőoktatásba, mint ahogyan az sem, hogy ez miként érinti a forráskivonás által terhelt intézmények finanszírozását.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.