A Piarista Általános Iskola és Gimnázium nagytermében, a Kölcsey Kör rendezvényén az államtitkár a köznevelési és felsőoktatási rendszer megújításáról tartott előadást, amelynek kezdetére a Kölcsey Kör tagjain kívül közel kétszáz főiskolás hallgató táblákkal és transzparensekkel megtöltötte a termet.Az államtitkár hangsúlyozta, hogy a felsőoktatásban több mint kétszáz képzési helyen nyolcezer féle szakos képzés folyik. Az elmúlt évtizedben megnégyszereződött a hallgatók száma, egy hallgató átlagosan 7-8 évig jár főiskolára vagy egyetemre, a mostani diákvezetők 7-12 éve főiskolások vagy egyetemisták, és ez a rendszer nem tartható tovább.Idézte az alaptörvényt, amely szerint a felsőoktatáshoz való jog nem alanyi jog, hanem képesség és tudás alapján lehet felsőoktatási intézménybe bejutni. A tandíj és az önköltséges képzés közötti különbségről azt mondta: az előbbi azonnali terhet jelent a családoknak, a diákhitel igénybevételével azonban az is elkezdheti a tanulmányait, aki nem tud egyszerre nagyobb összeget áldozni. Emlékeztetett rá: miután az egyetemet végzett munkába áll, elkezdheti a törlesztést, amely fizetésének 4-5 százalékát teszi ki. Ezzel szemben a Gyurcsány-kormány 105 ezer forintra tervezett tandíjával a szegényebb sorsú családok gyermekeinek esélyük sem lett volna egyetemre, főiskolára kerülni - mondta.A diákhitel központ 2 százalékos hitellel nyújtja a pénzt, melyet például az állami szférában elhelyezkedőknek az állam átvállal, de a magánszférával is hasonló megállapodásra törekszenek – fűzte hozzá. Megjegyezte: az intézkedések azt is szolgálják, hogy a diákok nagyobb felelőséggel viseltessenek saját sorsuk iránt – fogalmazott az oktatási államtitkár.A rendezvényt megelőzően diákok flashmobot tartottak, amelyen a magukkal hozott rózsákat összetörték.
Hoffmann Kecskeméten: a felsőoktatáshoz való jog nem alanyi jog
Az előzetes konzultációk során minden szereplő egyetértett abban, hogy a jelenlegi felsőoktatási rendszer tarthatatlan; a rektoroktól a hallgatókig egyetértés volt a diagnózisban, a kiútkeresésben azonban már nincs egység – mondta Hoffmann Rózsa, az Emberi Erőforrások Minisztériumának oktatásért felelős államtitkára csütörtökön Kecskeméten.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.