A Demokratikus Koalíció (DK) vezetője ezt az MSZP elnök-frakcióvezetőjéhez, Mesterházy Attilához intézett levelében írta, amelyet pénteken juttatott el az MTI-hez, megerősítve: a DK elnöksége örömmel fogadta a szocialisták kezdeményezését, hogy a demokratikus ellenzék szervezetei folytassanak tárgyalásokat a programalapú összefogás érdekében.Gyurcsány Ferenc levelében több témát is javasol megtárgyalásra, így például egy társadalmi-gazdasági megállapodás előkészítését, az egyre gyorsabban nyíló jövedelmi olló zárását, a titkosszolgálati és ügynökakták nyilvánosságát, a párt- és kampányfinanszírozás szabályait, valamint a szélsőjobboldallal szembeni közös fellépést.A politikus azt javasolja, hogy az érintett ellenzéki szervezetek tárgyalásának első fordulója ne csak "szimbolikus időpontban" legyen - január 2-án, az operaházi tüntetés egyéves évfordulóján -, hanem "szimbolikus helyszínen" is, amely szerinte lehetne például az Eötvös Loránd Tudományegyetem jogi kara, ahol 1989-ben az Ellenzéki Kerekasztal megkezdte működését, vagy Nagy Imre II. kerületi Orsó utcai háza.A volt kormányfő emellett szimbolikus gesztusnak tartaná, ha január 2-ára, az ellenzéki politikai szervezetek összefogásáról szóló tárgyalások megkezdése napjának estéjére a résztvevő ellenzéki erők közös demonstrációt hirdetnének az Operaház elé, ahol az idei év második napján az alaptörvény és a sarkalatos törvények visszavonását követelték tüntetők.Mesterházy Attila pártelnök az MSZP szerdai elnökségi ülése után tartott sajtótájékoztatón közölte, hogy az MSZP pozitív visszajelzéseket kapott attól a nyolc ellenzéki szervezettől, amelynek két hete küldtek együttműködési felhívást, így január első hetében közjogi-alkotmányjogi kérdések megvitatásával kezdődhetnek meg az egyeztetések.Mesterházy Attila november végén jelentette be, hogy szakpolitikai egyeztetésekkel kezdődő, a jövő év végére a közös jelölt- és listaállításig, azaz egy választási szövetség létrehozásáig vezető tárgyalásokat kezdeményez az MSZP a demokratikus ellenzéki pártokkal és szervezetekkel. A szocialisták az Együtt 2014 választói mozgalom alapítóit - a Haza és Haladás Egyesületet, a Milla Egyesületet és a Magyar Szolidaritás Mozgalmat -, az LMP-t, a DK-t, a 4K!-t, a Magyarországi Szociáldemokrata Pártot (MSZDP) és a Szövetségben, Együtt Magyarországért (SZEM) pártot keresték meg.
Gyurcsány megismételné az Opera előtti gigatüntetést
Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök szerint a demokratikus ellenzéki erőknek demonstrációt kellene hirdetniük 2013. január 2-ára az Operaház elé, ahol idén ezen a napon az alaptörvény és a sarkalatos törvények visszavonását követelték civilek és ellenzékiek.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.