A HÖOK pénteken közölte, levélben fogja megkérdezni az országgyűlési képviselőket, hogy egyetértenek-e a keretszámok csökkentésével.A párt elnökségi tagja kijelentette, hogy a szocialisták szolidaritást vállalnak a hallgatókkal, a diákokkal, a szüleikkel és az oktatókkal. A politikus ezt követően arról beszélt: nem igazak Balog Zoltánnak, az emberi erőforrások miniszterének azok a nyilatkozatai, amelyek szerint az átalakítás több pénzhez juttatja a felsőoktatást és így több hallgatót tudnak majd finanszírozni. Felhívta a figyelmet, hogy kedden a parlament egy salátatörvényben újabb 11,1 milliárd forintot vont el a felsőoktatástól.Az oktatási rendszer átalakítása mindenkit érint – reagált Giró-Szász András azon kijelentéseire, amelyek során a kormányszóvivő azt mondta, nem érti, hogy a felsőoktatásban tanulók hétfőn és szerdán miért tüntettek. Az MSZP nem csodálkozik azon, hogy már a gimnazisták is több városban az utcára vonultak és sztrájkbizottságokat alakítottak - mondta. Kunhalmi Ágnes „álságosnak és hitványnak” nevezte azt a kormányzati kommunikációt, amelyik „arra épül, hogy egymásnak ugrassza” a hallgatói szervezeteket, az oktatókat és diákokat.Emellett feltette a kérdést, a kormányszóvivőnek honnan van arról információja, hogy a hallgatói vezetőknek hány éve van tanulói jogviszonyuk a felsőoktatási intézményekben.Az MSZP el fogja törölni a „röghöz kötést”, és mindenki számára ingyenessé teszi az első évet – jelentette ki. Ezt követően pedig egy „nagyon érzékenyen beállított” tandíj és ösztöndíjrendszert vezetnek be, aminek részleteit az érintettekkel együtt dolgozzák ki. A párt meghagyja a diákhitel konstrukcióját, de megszünteti az országot „veszedelmes adósságspirálba” sodró Diákhitel 2-őt – közölte végül.
Az MSZP-sek válaszolni fognak a HÖOK kérdéseire
Az MSZP minden tagja válaszolni fog a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) képviselőknek küldött levelére. Válaszukban elutasítják majd a hallgatói keretszámok drasztikus csökkentését – jelentette be pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján Kunhalmi Ágnes.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.