Közösen jegyzett közleményükben az EMT nevében örömüket fejezik ki azért, hogy a temerini elítéltek közül ketten - elnöki kegyelem révén - kiszabadultak a börtönből."Ugyanakkor ezt csak részeredménynek tekintjük, hiszen Máriás István, Illés Zsolt és Uracs József továbbra is börtönben sínylődnek, és kénytelenek elviselni annak a példátlanul súlyos büntetésnek a terheit, amely nemcsak a délvidéki magyarságot, hanem a nemzetközi közvéleményt is méltán felháborítja" - írják. Szerintük Tomislav Nikolic államfő azzal gyakorolt volna igazi gesztust a magyarság irányába, ha Horváth Árpád és Szakáll Zoltán mellett a többi elítéltet is kegyelemben részesítette volna, ha ők is amnesztiát kaptak volna. "Az Emberi Méltóság Tanácsa ezúton azzal a kéréssel fordul Szerbia államelnökéhez, hogy - minden politikai esetlegességen felülemelkedve - a börtönbe vetett másik három temerini magyar fiatal esetében is gyakoroljon kegyelmet" - írta közleményében Tőkés László és Lominici Zoltán. Úgy fogalmaztak, hogy a történelmi múlt bűneinek esedékes jóvátételén túlmenően ez jelenthetné Áder János és Tomislav Nikolic államelnökök legutóbbi budapesti találkozójának igazi sikerét.Tőkés László és Lomnici Zoltán felhívja a figyelmet arra, hogy a minap, a temerini fiúk ügyének felkarolására Nagyváradon tartott Délvidéki Szolidaritás Napjára valamennyi vezető vajdasági magyar politikai párt elküldte képviselőjét. Ez is tanúsítja szerintük, hogy a délvidéki magyarság számára milyen traumát okozott a "temerini fiúkat" elmarasztaló ítélet, amilyenben még a háborús cselekményekben bűnösnek talált személyek sem részesültek.A vajdasági magyar fiúkat azért ítélték összesen 61 év börtönbüntetésre, mert 2004-ben súlyosan bántalmaztak egy szerb férfit. A szigorú ítélet felháborodást okozott a délvidéki magyarok körében, az ügy többször felvetődött a magyar-szerb kétoldalú tárgyalásokon, és szó volt róla Áder János és Tomislav Nikolic két héttel ezelőtti, budapesti megbeszélésein is.
Tőkés és Lomnici a másik három temerini fiú elengedését kéri
A még börtönben lévő három elítélt "temerini fiú" számára kért kegyelmet a szerb államfőtől Tőkés László európai parlamenti képviselő és Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának (EMT) elnöke.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.