Horváth László elmondta: a kormány azzal, hogy elfogadta a Kincsem Nemzeti Lovas Programot, lehetőséget nyitott Magyarországon a lovas kultúra széles körű elterjesztésére, és a nemzeti lovas hagyományok újraélesztése széles körben és nagy társadalmi összefogással történhet meg.Lezsák Sándor (Fidesz) az Országgyűlés alelnöke - a program egyik kezdeményezője - hangsúlyozta: a Kincsem Nemzeti Lovas Program első eredményei már körvonalazódnak, "lovas reneszánsz" van születőben Magyarországon.A miniszterelnöki megbízott az eddigi eredmények közül kiemelte, hogy a lovas kultúra oktatását sikerült a köznevelés részévé tenni. A lovasoktatás iránt - amely a jövő tanévtől az 3., a 4. és az 5. osztályban kezdődhet meg - mintegy 200 iskola érdeklődik. Eredménynek ítélte továbbá, hogy a szakemberek dolgoznak a Eurohorse lovas túraútvonalak megjelölésén az országban. A mintegy 10 ezer kilométernyi útvonalat várhatóan jövő év májusára jelölik ki teljes hosszában.Elkészült a nemzeti lovasprogram részeként az állami lovas ágazati vagyonleltár, és készül a vagyonkataszter is. Így számba lehet venni az állam tulajdonában lévő lovakat, eszközöket, intézményeket, az ágazat működését szolgáló földterületeket.Sikernek mondta Horváth László, hogy a lovas turizmus is egyre népszerűbb. Folyamatosan nő a lovaglás ezen ágát aktívan művelők száma, és egy év alatt 60 százalékkal lettek többen a lovas szolgáltatást nyújtók, és év végéig ez az arány még emelkedik - tette hozzá.Megoldandónak ítélte a lovaságazathoz kapcsolódó szakképzés színvonalának emelését és a szakmai képzés szélesítését. Jelezte, tapasztalt erdélyi szakemberek segítségét is igénybe kívánják venni. Az MTI kérdésére úgy becsülte: a Kincsem Nemzeti Lovas Program célkitűzéseinek megvalósítására összességében - különböző tárcáknál lévő forrásokkal - mintegy 5-10 milliárd forint állhat rendelkezésre.Lázár Vilmos hétszeres fogathajtó világbajnok, a Magyar Lovas Szövetség elnöke azt emelte ki: a nemzeti lovasprogramban megfogalmazott célokat leginkább a lovassport népszerűsítheti. Ezt a célt szolgálja a mostani háromnapos hétvégi programsorozat - a VI. Lovas Világkupa - a Papp László Budapest Sportarénában. Hozzátette: várhatóan a lovassport is helyet kap a látványsportok között, aminek nyomán még több forrás áramolhat a lovassportba.
Jövő héten tárgyal a kormány a lovasprogramról
A Kincsem Nemzeti Lovas Program eddigi végrehajtásáról szóló jelentést várhatóan a jövő héten tárgyalja a kormány - közölte Horváth László, a nemzeti lovasprogram végrehajtásáért felelős miniszterelnöki megbízott pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.