Merza Péter, a Pécsi Városfejlesztési Nonprofit Zrt. vezérigazgatója a projekt támogatási szerződésének pénteki aláírásakor elmondta: az európai uniós forrásból finanszírozott beruházásnak köszönhetően a mecsekoldali állatkert a mostaninál fél hektárral nagyobb, négy hektáros területen várja majd a látogatókat.A helyszínen akvárium-terráriumnak és különböző rendezvényeknek otthont adó fogadóépületet emelnek, a Mecsek élővilágát bemutató, oktatási és kutatási célokat egyaránt szolgáló ökoturisztikai parkot alakítanak ki, és szigetelik a kifutókat, hogy megakadályozzák az állati ürülékkel szennyezett esővíz talajba jutását.Szatyor Miklós, az állatkert igazgatója arról szólt, hogy a ma 200 faj ezer egyedét bemutató pécsi állatkert fejlesztése a jövőben lehetőséget ad olyan népszerű és nagy tömegeket vonzó állatok bemutatására is, mint a barnamedve, a leopárd, a tigris, vagy a fóka. Hozzátette: terveik szerint az intézmény látogatóinak száma a mostani évi mintegy 100 ezerről 150 ezer fölé emelkedik.Páva Zsolt, Pécs fideszes polgármestere hangsúlyozta, hogy a beruházással a létesítmény új funkciókkal bővül, és biztosíthatóvá válik hosszú távú, környezetbarát működése. Utalt arra, hogy az 1961-ben épült állatkert korszerűsítését negyedszázada tervezik, mióta felmerült, hogy veszélyeztetheti az alatta lévő ivóvízbázisokat. Dél-Dunántúl egyetlen állatkertje a pécsi, abban pedig országosan is egyedülálló, hogy a Natura 2000 program által védett területen fekszik.Farkas Tibor, a Dél-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség igazgatója kitért arra, hogy a kormány szeptember elején hét fontos turisztikai projekt támogatásáról döntött, ebből három - az állatkert felújítása, a pécsi egyházmegyei épületek rekonstrukciója és az ormánsági látogatóközpont építése - érinti Baranyát.
Élménypark lesz a pécsi állatkertből
Ökoturisztikai élményparkká alakul a pécsi állatkert, az ehhez szükséges bővítési és felújítási munkálatokra 2014 végéig több mint 1,1 milliárd forintot költenek.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.