Vezér Mihály a város honlapján közleményben jelentette be szándékát, és együttérzését fejezte ki az érintetteknek. Nyilas Hajnalka, a százhalombattai önkormányzat szóvivője az MTI megkeresésére szerdán azt mondta, hogy információi szerint a Mol finomítójából nemrégiben 150 embernek mondtak fel, és további elbocsátások is várhatók. Hozzátette: mivel más helyi munkáltatóktól is többen az utcára kerültek, az önkormányzat egyszeri anyagi támogatást akar nyújtani az állás nélkül maradtaknak.A képviselő–testület november 29-ei ülésére szánt előterjesztés lényege, hogy azok, akik elbocsátásuk napján állandó százhalombattai lakosok voltak és volt cégük legalább öt éve helyi iparűzési adót fizet, egyszeri nagyobb összeghez jussanak. Ez körülbelül bruttó 100 ezer forintot jelent majd, ha a képviselők megszavazzák a polgármester javaslatát – mondta Nyilas Hajnalka.A Moltól, illetve a fenti feltételeknek megfelelő társaságoktól elbocsátott körülbelül 2-300 helyi lakos remélhetőleg még karácsony előtt hozzájuthat a pénzhez - közölte. A Mol Nyrt. kommunikációs igazgatója szeptember 28-án arról tájékoztatta az MTI–t, hogy az olajvállalat 700 dolgozóját tervezi elbocsátani csoportos létszámleépítés keretében. Szollár Domokos akkor azt közölte, hogy a cég a magyarországi finomítás, termelés, logisztika, továbbá a nagy- és kiskereskedelem területén egyaránt tervez elbocsátásokat, fele-fele arányban fizikai és szellemi foglalkozásúakat küldenek el. A kommunikációs igazgató elmondta: a Mol Magyarországon több mint 10 ezer embert foglalkoztat. A finomításban és a kereskedelemben több mint négyezren dolgoznak, ezen a területen 12 százalékos leépítést helyezett kilátásba a vállalat.
Pénzzel segítené Százhalombatta a finomítóból kirúgott embereket
A Mol Dunai Finomítójában zajló nagyarányú elbocsátás miatt munkahelyüket elveszítő százhalombattai lakosok megsegítése érdekében tesz előterjesztést a november végi képviselő-testületi ülésre a város polgármestere.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.