L. Simon László emlékeztetett: az állam idén több mint 1000 milliárd forintot költ kamattörlesztésre, ehhez képest kultúrára összességében 100-105 milliárdot tud szánni. "Az elmúlt húsz évben mindig kevesebbet fordítottunk a kultúrára, mint amennyit érdemes lett volna (...), de mindig többet költöttünk rá, mint amennyi rendelkezésre állt" - hívta fel a figyelmet a jogos igények és a pénzügyi lehetőségek közötti ellentmondásra.Hangsúlyozta azonban, hogy a szűkös lehetőségek között meg kell próbálni újrapozícionálni a kultúrát, ezen belül a közösségi művelődéssel szemben van a legnagyobb adóssága a politikának.Az államtitkár beszámolója szerint széles szakmai egyeztetés után már megtörtént a közművelődést szabályozó legfontosabb jogszabály megváltoztatása és hasonló horderejű fejlemény, hogy a költségvetési törvény tervezete jövőre 17,6 milliárd forintot szán az önkormányzatok közművelődési és közgyűjteményi feladatellátásra. A lényeg mégsem az összeg, hanem az átlátható szerkezet, amely pontosan kijelöli a fenntartók feladatait - emelte ki.Felidézte, hogy 2009-ben megszűnt az önkormányzatok kulturális normatívája. Ezzel az állam már nem határozta meg, hogy a településeknek mennyit kell kulturális célra fordítaniuk, ami előrevetítette a kulturális intézményrendszer összeomlását. A 2013-as költségvetés ezért visszahozza a normatív finanszírozást, amelyet a kormányzat fokozatosan a feladatalapú finanszírozás irányába akar majd fejleszteni.A megyeszékhelyek 2,4 milliárd forintot kapnak a megyei hatókörű múzeumok, míg 2,8 milliárdot a megyei hatókörű és városi könyvtárak fenntartására. A kistelepülési könyvtári és közművelődési támogatás 1,7 milliárd forint lesz, a települési önkormányzatok könyvtári és közművelődési támogatása pedig 7,5 milliárd. Közművelődési támogatásként a megyeszékhelyek 710 millió forintban részesülnek; a települési önkormányzatok múzeumi érdekeltségnövelő támogatására 1 milliárd, a Fővárosi Önkormányzat múzeumi és könyvtári feladatellátására 678 millió, míg a fővárosi kerületek közművelődési feladatellátására szintén 678 millió forint szerepel a költségvetésben.Minden megyében 4-4 tagú közművelődési módszertani központok jönnek létre, amelyek figyelemmel lesznek a civil és az egyházi közművelődési szervezetekre is; erre a feladatra 1,1 milliárd forintot szán a kormányzat. L. Simon László elmondta, hogy a módszertani hálózat létrehozásához az MMIKL-t is át kell alakítani: az intézmény november 30-tól - részben más feladatokkal - Nemzeti Közművelődési és Közgyűjteményi Intézet néven működik, a Képzőművelődési Lektorátus pedig a Magyar Alkotóművészeti Nonprofit Kft.-hez kerül át.Az államtitkár rámutatott a komplex tudással rendelkező közösségi művelődési szakemberek képzésének fontosságára és elmondta, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) a Földművelési és Vidékfejlesztési Minisztériummal együttműködésben egy kézműves stratégia kialakításán is dolgozik.A szakigazgatási feladatok tervezett változásairól a konferencián Beke Márton, az Emmi közművelődési főosztályának helyettes vezetője beszél. Kaposi József, az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet főigazgatója a közoktatás és az ifjúságpolitika közművelődési kötődéseiről, Eperjesi Tamás, a Nemzeti Agrár-szaktanácsadási, Képzési és Vidékfejlesztési Intézet főigazgató-helyettese pedig a kulturális vidékfejlesztés kiemelt programjai és a közművelődés kapcsolatáról tart előadást. Závogyán Magdolna, az MMIKL főigazgatója a megújuló országos módszertani intézet helyzetéről, lehetőségeiről, jövőképéről tájékoztatja a résztvevőket.A konferencia záróeseményeként az MMIKL és stratégiai partnerei együttműködési megállapodást írnak alá.
L.Simon: jövőre átalakítják a közművelődés rendszerét
Új struktúrák épülnek ki, szervezeti, tartalmi, finanszírozási és jogszabályi változások várhatók a közösségi művelődés valamennyi területén - jelentette be a Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus (MMIKL) szerdai szakmai konferenciáján a kultúráért felelős államtitkár.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.