A politikus, aki a hét elején mondott le parlamenti frakcióvezető-helyettesi posztjáról, debreceni sajtótájékoztatóján szerdán az MTI érdeklődésére fontosnak nevezte, hogy azokat a szavazókat is képviseljék, akik nem feltétlenül örülnek a kongresszus döntésének. (A pártfórumon 84:77 arányban szavazták meg azt a határozatot, amely szerint a párt nem csatlakozik az Együtt 2014-hez, de más típusú együttműködésre nyitott.)Karácsony Gergely a választójog szabad gyakorlása súlyos korlátozásának nevezte a tervezett regisztrációt, és reményét fejezte ki, hogy elfogadása esetén az államfő előzetes normakontrollt kér az Alkotmánybíróságtól (Ab). Az új választási eljárásról szóló törvény súlyos seb a választás intézményén, a regisztrációt csak a Fidesz hatalmi igényei indokolják, s a kampánnyal kapcsolatos tiltások is az ellenzéki pártok lehetőségeit szűkítik - sorolta az LMP-s politikus."Bízunk abban, hogy az Alkotmánybíróság a sarkára áll (...) s visszaszerezve önnön becsületét, megmarad a magyar alkotmányosság védőbástyájának" - fogalmazott Karácsony Gergely. Hozzátette: ha az államfő nem lép, az ombudsmant kérik fel, hogy forduljon az Ab-hoz utólagos normakontrollt kérve. Ha ez sem megy, a képviselők egynegyedének összefogását kérve, minden ellenzéki - de az alkotmányosságot féltő kormánypárti képviselőre is számítva - kezdeményezik az Ab-nál a törvény felülvizsgálatát - tette hozzá Karácsony Gergely.
Karácsony: kizárt, hogy az LMP kettészakad
Karácsony Gergely kizártnak tartja, hogy szakadás következne be a pártjában vagy az LMP parlamenti frakciójában azt követően, hogy a hétvégi pártkongresszus után létrehozták a Párbeszéd Magyarországért Platformot.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.