Az ÁSZ jelentés az állami közutak felújítását, javítását, karbantartását vizsgálva megállapította, hogy az évi szükséges 2500 kilométeres közútfelújítás helyett a tényadat 632 kilométer, amely 28 milliárd forintból valósult meg - idézte az ÁSZ igazgatója.A vizsgálat szerint rendre az év közepére lett ismert az útfelújítási keret, így mire a közbeszerzések megtörténtek, ősz lett, az pedig nem ideális évszak a munkák végzésére. Ehhez társultak az év végi folyamatos elvonások és zárolások.Az ÁSZ jelentés említést tesz az E-útdíj bevezetésének folyamatos görgetéséről. A jelentés albizottsági vitájának is ez volt az egyik témája.A várhatóan jövő év közepétől működő díjszedés több bevételt hoz, de a jogszabályi követelmény csak az, hogy befolyt útdíjat a közlekedési ágazatban kell felhasználni -hangzott el. Így egyáltalán nem biztos, hogy abból a felújításokra is jut.A másik vitapont a kormány által elhatározott szervezeti változás volt. A közútkezelés megyei területi működtetését - szemben a korábbi regionális szervezetettel - üdvözölték a bizottság tagjai. Ellenben az autópálya-, a közútkezelő és az infrastruktúra fejlesztő cégek összevonását már nem támogatták. Azzal érveltek - mint Manninger Jenő, albizottsági elnök megfogalmazta - hogy a jól működő és magas színvonalú autópálya működtetés szenvedhet csorbát az összevonástól.Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infrastruktúráért felelős államtitkára is attól tartott, hogy a középszer lenne úrrá az úthálózat működtetésén. Az államtitkár beszélt arról is, hogy a 11,5 tonnás tengelyterhelésre megerősített, és felújított utak következő felújítására - 10 év helyett - 20 év múlva is elég lesz sort keríteni.
ÁSZ-jelentés: kevesebb utat újítottak fel, mint kellett volna
A közutak állapota alapvetően nem változott, mivel a hangsúly a gyorsforgalmi utak fejlesztésén volt. Ezt állapította meg 2006-ban elvégzett első és a 2011 végén zárult második számvevőszéki vizsgálat - mondta Makkai Mária, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) igazgatója az Országgyűlés Közlekedési és infrastrukturális albizottsága előtt kedden Budapesten.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.