A Műcsarnokot vezető Gulyás Gábor a távirati iroda megkeresésére elmondta, hogy hétfőn dolgozói értekezleten jelentette be: tudomása szerint várható, hogy az MMA "megkapja" a Műcsarnokot. Hivatalos értesítést azonban még nem kapott a legjelentősebb hazai kortárs kiállítóhely vezetése.Az igazgató hangsúlyozta: nem mindegy, hogy az MMA csak az épület vagyonkezelési jogát veszi át vagy a Műcsarnok Nonprofit Kft.-t is annak szakmai felügyeletével együtt.Gulyás Gábor beszámolója szerint a vagyonkezelés jelenleg a nonprofit kft. tulajdonosa, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) feladata: az MNV felelős például az épület üzemeltetéséért, karbantartásáért, felújítási munkálataiért. Az Műcsarnok szakmai felügyeletét az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) látja el, ahogy a tárca utalja az intézmény működési támogatását is.Kucsera Tamás Gergely, az MMA főtitkára is hangsúlyozta, jelenleg még nem született kormánydöntés a Műcsarnok jövőjéről, azt azonban elmondta, hogy pusztán a vagyonkezelői jog átadásának nem lenne értelme, a fenntartás és a szakmai felügyelet ugyanis az Akadémia szerint egységben kezelendő."Ahogy korábban Fekete György, az MMA elnöke már nyilatkozta, nem zárkóznánk el a Műcsarnok mint a kortárs képzőművészet bemutatásáért felelős nemzeti intézmény működtetésétől, hiszen a művészeti akadémia tagjain keresztül alapvetően a kortárs magyar művészet megjelenítője" - mondta.Hozzáfűzte, hogy ebben az esetben a közfeladattal együtt annak finanszírozása is átkerülne. "Amennyiben mi kapjuk meg a Műcsarnokot, akkor nyilvánvalóan a közfeladat-ellátáshoz nemcsak az infrastruktúrát, az épületet rendeli hozzá a kormány, hanem a szükséges forrásokat is biztosítja" - jegyezte meg.Kucsera Tamás Gergely leszögezte: ha 2013. január 1-jével megkezdődik az átadás, az sem jelenti, hogy az MMA szerződésben lekötött 2013-as programokat módosítana; a Műcsarnokban a jövőben megvalósuló szakmai programot az Akadémia csak a kormánydöntést követően kezdheti kidolgozni."A cél ebben az esetben is az lenne, hogy a Műcsarnok presztízse megmaradjon, sőt, erősödjön, ezért nem várhatók olyan lépések, amelyek zavart okoznának a feladatellátásban" - közölte az MMA főtitkára.
A Magyar Művészeti Akadémia kaphatja meg a Műcsarnokot
Szerdai ülésén dönthet a kormány arról az előterjesztésről, amely a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) felügyelete alá rendelné a Műcsarnokot - értesült az MTI.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.