Vadai Ágnes, a Demokratikus Koalíció (DK) politikusa hétfői sajtótájékoztatóján közölte: pártja arra szólítja fel a Civil Összefogás Fórumot (CÖF), hogy számoljon el a Gyurcsány- és Bajnai-kormányt lejárató kampányának költségeivel és azok forrásával.Selmeczi Gabriella erre reagálva közleményt adott ki, amelyben úgy fogalmazott: a "Gyurcsány-Bajnai-szövetség" ott folytatja, ahol abbahagyta, "hazugságokkal traktálják az országot".A Fidesz szóvivője szerint a "Gyurcsány-Bajnai-szövetség" még most sem képes szembenézni azzal, hogy 2010-ig "nyakig eladósították" az országot, az önkormányzatokat és a családokat.Kormányzásuk idején duplájára emelték az államadósságot, ahogyan a munkanélküliek számát is, Magyarország megítélése pedig romokban hevert, "rajtunk köszörülte a nyelvét a fél világ az őszödi hazugságbeszéd és a miniszterelnöki casting miatt" - írta közleményében Selmeczi Gabriella, hozzátéve, hogy Magyarországon az emberek véleményt mondtak "a Gyurcsány-Bajnai-szövetség országromboló kormányzásáról".Csizmadia László, a CÖF szóvivője november 8-án közölte, hogy emlékeztető kampányt indítanak a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány és a hozzá csatlakozó civil szervezetek, s ezzel a Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon vezette korábbi kormányok negatív döntéseire kívánják felhívni az emberek figyelmét.
A Fidesz egyetért a békemenetesek bajnais kampányával
Egyetért a Fidesz azzal a civil kezdeményezéssel, hogy minél több ember figyelmét felhívják, mivel járna a "Gyurcsány-Bajnai-duó" visszatérése - közölte Selmeczi Gabriella, a kormánypárt szóvivője az MTI-vel.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.