Az LMP-s parlamenti képviselő, korábbi frakcióvezető ezt vasárnap este nyilatkozta az ATV Szabad szemmel című műsorának, miután a párt hétvégi kongresszusa nemet mondott az Együtt 2014-hez való csatlakozásra.Schiffer András szerint a csillebérci tanácskozás után nem lehet győztesről vagy vesztesről beszélni, úgy véli, valójában arról van szó, hogy az LMP a sarkára állt, és hozott egy világos döntést. Sőt - folytatta - talán kissé késlekedésben is volt a párt, mert lehet, hogy jobb lett volna, ha néhány hónappal ezelőtt "a politikai teret illetően az LMP határozott dolgokat mond".A mostani kongresszuson azt jelentették ki, hogy csatlakozni nem fognak, de tárgyalni, együttműködni lehet akár az Együtt 2014-gyel, akár más, parlamenten kívüli szervezetekkel - rögzítette, hangsúlyozva: meggyőződésük, hogy az Orbán-kormány leváltásához kell egy erős LMP, amely egyszerre kínál alternatívát az "Orbán-rezsimmel" szemben, de mindezt úgy, hogy közben azoknak, akik az Orbán-kabinet leváltására szavaznak, ne kelljen igent mondaniuk a 2002 és 2010 közötti időszak reprezentánsaira.Arra a felvetésre, hogy frakciótársa, Scheiring Gábor szerint a kongresszusi döntés egyenlő az LMP jobboldali fordulatával, Schiffer András azt mondta: "én baloldali vagyok, jobbra fordulni vagy jobboldali fordulatot végrehajtani biztosan nem tudok". Nem is szeretne egy jobbközép LMP-t, amelyet ökopolitikai globalizációkritikus pártként definiált.Arra a kérdésre, hogy Jávor Benedek frakcióvezető lemondása után jelölteti-e majd magát a képviselőcsoport élére, azt válaszolta: "magamat biztos, hogy nem fogom jelöltetni". Azzal kapcsolatban ugyanakkor, hogy vállalná-e a tisztséget, úgy fogalmazott: "ez egy jó kérdés, most én azt gondolom, először ki kell aludnom magamat, meg a többieknek is", és majd hétfőn áttekintik, "mi, merre, hány méter".A műsorban Róna Péter, az LMP pártalapítványának, az Ökopolisznak a társelnöke azt mondta, egy olyan felszólítást kaptak az Együtt 2014 választói mozgalomtól, hogy vagy csatlakoznak, vagy mennek a süllyesztőbe. Ezt szerinte nem lehet komolyan venni, mert ez ütközik az Európai Zöld Párt alapértékével, a sokféleséggel. "Sokkal jobban járunk, ha Orbán Viktor és társai arra kényszerülnek, hogy négy vagy annál több céltáblára kell lőniük egyszerre" - fogalmazott.
Schiffer: az LMP csak a sarkára állt a döntésével
Schiffer András ökopolitikai globalizációkritikus pártnak tartja a Lehet Más a Politikát, és biztosan nem szeretne egy jobbközép beállítottságú LMP-t.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.