A politikus közleményében megköszönte Botka László (MSZP) szegedi polgármester "igazán különleges érdeklődését", amelyet az Hódmezővásárhely, illetve a személye iránt tanúsít, megfogalmazása szerint azonban ez sem a város, sem saját részéről "nem nyerhet viszonzást".Lázár János azt írta: "mi, hódmezővásárhelyiek igen konzervatív emberek vagyunk, és nem foglalkozunk Szeged pénzügyeivel, ahogyan Botka Lászlónak sincs semmi köze Hódmezővásárhely gazdálkodásához".Rapcsák András szobra HódmezővásárhelyenTúry Gergely"Magyarország kormányának a célja egyértelműen az, hogy az önkormányzatok döntő többségét kiváltsa az adósságcsapdából, amelybe a szocialista kormányok évei alatt kényszerültek. Félreértés azonban ne essék: ez Szeged számára nem kötelező! Ha Botka László valóban olyan sikeres gazdaságpolitikát folytat és nem csupán a nyilatkozatokhoz, de a tettekhez is van benne elég bátorság, nyugodtan utasítsa el a kormány ajánlatát, és kezelje azzal a magabiztossággal Szeged országosan is kimagasló adósságállományát, ahogyan más városok pénzügyeiben mutatja az irányt" - tette hozzá az államtitkár.Botka László csütörtökön az MTI-vel azt közölte: az állam 100 milliárd forinttal többet vesz el a települési önkormányzatoktól, mint amennyi feladatot átvesz, továbbá a feladatátvállalás miatt a települések elveszítik hitelfedezetüket, így a Fidesz nem megmenti, hanem felszámolja az önkormányzatiságot. A szegedi polgármester pikánsnak nevezte, hogy a kormány éppen Hódmezővásárhelyen, közlése szerint az ország egyik leginkább eladósodott városában tette meg bejelentését.
Lázár: Botkának semmi köze Hódmezővásárhely pénzügyeihez
A kormány célja az, hogy az önkormányzatok döntő többségét kiváltsa az adósságcsapdából, amelybe azok a szocialista kormányok évei alatt kényszerültek – közölte Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár pénteken az MTI-vel.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.