Pintér Sándor ugyancsak célként jelölte meg, hogy a jellemzően márciustól októberig végezhető mezőgazdasági munkák mellett olyan programokat dolgozzanak ki, amelyek lehetővé teszik, hogy a közfoglalkoztatásban résztvevők egész évben dolgozhassanak. A miniszter a mezőgazdasági, elsősorban a növénytermesztési programokat nevezte a legsikeresebbeknek. Hozzáfűzte: a zöldségekből, gyümölcsökből szociális támogatást is adtak iskoláknak, óvodáknak, idősek otthonának. Kitért arra, hogy idén 132 milliárd forint volt a költségvetésben közfoglalkoztatásra, összességében 270 ezer ember jutott munkához ebből a keretből. Pintér Sándor a jövőre rendelkezésre álló több forrás mellett a továbbfejlődés fontosságát hangsúlyozta. Megjegyezte azt is, hogy gyűjtik a gyakorlati jó tapasztalatokat, ötleteket és lehetőségeket. Megismételte: a cél, hogy szociális szövetkezetek alakuljanak és azok önfenntartóak legyenek.Túry Gergely Emlékeztetett arra, hogy a megújult közfoglalkoztatás célja az volt: az egészséges emberek ne segélyből, hanem munkából éljenek, s a gyerekeik tudják, hogy a megélhetésért dolgozni kell. A tárcavezető az ünnepségen 22 települési önkormányzat vezetőjének nyújtott át elismerő oklevelet. Az önkormányzatok a közfoglalkoztatást szervező munkájuk folytatásához és a mintaprogramjaik továbbfejlesztéséhez további, legfeljebb kétmillió forint összegű támogatásban részesülnek. A 22 települési önkormányzat a támogatást kérelem útján igényelheti, a program 2012. december 1-jével indul.
145 milliárd jut jövőre közmunkára
Jövőre 145 milliárd forint jut közfoglalkoztatásra, a cél, hogy 2013-ban és 2014-ben háromszázezer ember juthasson munkához - mondta a belügyminiszter pénteken a közfoglalkoztatási programok szervezésében és végrehajtásában kiemelkedő tevékenységet végző önkormányzatok részére szervezett ünnepségen Budapesten.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.