Múlt héten már közel száz kormánypárti képviselői módosító javaslat érkezett az átadás-átvételről szóló törvényjavaslathoz, amelyek közül többet a csütörtökön benyújtott mintegy 30 bizottság módosító javaslatba is beépítettek. Az oktatási bizottság javasolja többek között, hogy ne jövő január 1-jéhez kössék az önkormányzati alkalmazottak átadását előkészítő lépéseket, hanem az állami intézményfenntartó központ először közölje, hogy milyen funkcionális feladatokat fog ellátni, milyen képesítési előírások mellett, a települési önkormányzatnak pedig csak e közléstől számított 15 napon belül kelljen megneveznie azokat az alkalmazottakat, akik a megjelölt feladatokra jelentkeznek.Az indokolás szerint méltányos, hogy az önkormányzat akkor ajánlja fel alkalmazottainak a munkahelyváltás lehetőségét, ha már tudottá vált, milyen elvárásoknak kell megfelelniük. Arra is felhívják a figyelmet, hogy az önkormányzatoknál a köznevelési alapfeladatok ellátásával összefüggésben alkalmazott munkavállalók gyakran más — szociális, egészségügyi, kulturális, sport, ifjúsági — feladatokat is ellátnak egyidejűleg, kötelező átadásukkal így az önkormányzati feladatellátás kerülne veszélybe.Pokorni Zoltán felszólalása a köznevelés helyzetéről tartott vitanaponMTI / Földi ImreA bizottsági módosító javaslatokban rögzítenék, hogy biztosítsanak átmeneti időt azoknak a dolgozóknak a továbbfoglalkoztatására, akik a képesítés megszerzése érdekében tanulmányokat folytatnak, illetve vállalják annak haladéktalan megkezdését, valamint rendeznék az óraadó tanárok helyzetét is, garantálva az ő szerződéseik továbbélését is.Kormánypárti indítványokat integrálva az oktatási bizottság kezdeményezi, hogy az állami intézményfenntartói központ állományába a pedagógusok mellett, a pedagógiai szakértők és pedagógiai előadói munkakörben dolgozók, valamint a más alapfeladat ellátására létesített munkakörben foglalkoztatott közalkalmazottak is átkerüljenek.Rögzítenék továbbá, hogy az önkormányzat tanítási időn kívül külön megállapodás alapján használhatná az iskola épületét, mert amint az indoklásban rámutatnak, a kisebb településeken számos esetben a köznevelési intézmény épülete az egyetlen olyan hely, ahol például közösségi vagy önkormányzati rendezvényeket lehet tartani.Egy másik módosító javaslat a következő tanévtől tenné lehetővé a gimnáziumok tekintetében, hogy azok működtetését a szakképző intézményegységtől különválasztva a települési önkormányzat működtesse.Az átvett vagyonelemekkel kapcsolatban is javasol változtatásokat az oktatási bizottság: így rögzítenék, hogy az önkormányzat jogosult figyelemmel kísérni tulajdonának állapotát és mennyiségét, így a központnak leltárt kell készítenie és azt meg kell küldenie a tulajdonos településnek. Pontosítanák az önkormányzati ingó- és ingatlan vagyon átadásának feltételeit is, eszerint az átadott feladatokhoz igazodó mértékben kerülhetnek ezek a vagyonelemek a központ használatába. A javaslat biztosítaná, hogy a más településről átjáró gyermekek után az önkormányzat megkapja a működési támogatást.Pontosítanák a gyerekek iskolába szállítási költségeinek megosztását is, eszerint a 2012/2013-as tanévben a központot terhelnék a járművek utaztatással összefüggő költségei, az önkormányzat pedig, amennyiben a szállító járműről maga gondoskodott, annak használatát a tanév végéig biztosítaná.A bizottság a kollégiumok teljes állami kézbe adásának lehetőségét is javasolja arra hivatkozva, hogy a kollégiumok fenntartása nem érdeke valamennyi települési önkormányzatnak, illetve társulásaiknak.
Pokorniék módosítanák a törvényt az iskolák államosításáról
Több ponton módosítaná a köznevelési intézmények állami fenntartásba vételéről szóló törvényjavaslatot a fideszes Pokorni Zoltán vezette oktatási bizottság, amely az átadás-átvételben érintett dolgozók, valamint az ingó- és ingatlanvagyon átadása tekintetében is pontosítaná az oktatási államtitkárság eredeti elképzeléseit.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.