A szakértő elmondta, hogy egy olyan bűnjelcsomagot kaptak vizsgálatra, amelyben lefűrészelt csövű sörétes puskák, azok alkatrészei és mindezek csomagolóanyagai voltak.A csomag tartalmát képező tárgyakat a büntetőügy koronatanújának számító F.-né Ny. Éva hétvégi telkén foglalták le. F.-né Ny. Éva a vádlottak munkaadója és az elsőrendű vádlott, Kiss Árpád barátnője is volt. A vád szerint a telken megtalált két, átalakított duplacsövű sörétes vadászpuskát és másik öt fegyvert egy besenyszögi vadásztól raboltak el.A szakértő közölte, a csomagban lévő fekete nejlonzsák vizsgálata során azt állapították meg, hogy azon Kiss Árpád bal mutatóujjáról származó lenyomat van. A vádlott védője indítványozta a szakértői vélemény kizárását a bizonyítékok sorából, mert szerinte törvénysértő módon a kirendelő határozatban nem jelölték meg a vizsgálat tárgyaként a fekete nejlonzsákot.Kiss Árpád azt indítványozta, hogy a hétvégi telken talált tárgyak zárják ki a bizonyítékok közül, mert szerinte azokat törvénytelenül foglalták le. A bíróság a tárgyaláson több, az ügyben született ujjlenyomat-szakértői véleményt ismertetett, és ezek mindegyikének eredménye az volt, hogy a vizsgált tárgyakon nem vált láthatóvá daktiloszkópiai nyom. A vizsgálat tárgyak között szerepelt puskatávcső, lézerirányzék, a besenyszögi rablás során használt ezüst ragasztószalag, a galgagyörki és a nagycsécsi támadás helyszínén talált töltényhüvelyek, illetve töltények.A per szerdán folytatódik.A romák elleni, hat halálos áldozatot követelő fegyveres és Molotov-koktélos támadások ügyében Kiss Árpádot, a testvérét, Kiss Istvánt, valamint Pető Zsoltot és a vád szerint az utolsó két gyilkosságban sofőrként közreműködő Csontos Istvánt előre kitervelten, aljas indokból, több emberen, részben sok ember életét veszélyeztetve, részben tizennegyedik életévét be nem töltött személy ellen elkövetett emberölés bűntettével és más bűncselekményekkel vádolják.
Romagyilkosságok-per: azonosította az ujjlenyomatokat a szakértő
Igazságügyi ujjlenyomat szakértőt hallgatott meg a romák elleni támadásokkal vádolt négy férfi büntetőperének keddi tárgyalásán a Budapest Környéki Törvényszék.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.