Az Alapvető Jogok Biztosa Hivatalának az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében azt írták: a 2011-es jelentések utóvizsgálatában az ombudsman megállapította, hogy a korábban feltárt problémák egy részének megoldásában az illetékesek lépéseket tettek, amivel csökkentek a végrehajtási eljárás költségei, mivel módosították a végrehajtási eljárásban részt vevő ügyvéd munkadíját és a közjegyző díját is, azonban az önálló bírósági végrehajtó díja változatlan maradt. Az alapjogi biztos szerint ez sértheti a jogbiztonságot, a tisztességes eljárás alkotmányos követelményét.A hivatal emlékeztetett: tavaly az ombudsman megállapította, hogy a végrehajtáshoz kapcsolódó díjak összességükben olyan jelentős költséget jelentek, amely befolyásolhatja a végrehajtási eljárások sikerét.Mint írták: a végrehajtónak járó díj három tételből áll: a munkadíjból, a készkiadásból és a behajtási jutalékból, de az adósnak ezen túl meg kell fizetnie a végrehajtó kamarát megillető költségátalányt is.A közleményben szereplő példa szerint egy tízmillió forintos tartozásnál, ahol két adós van, sikeres végrehajtáskor a biztosan felmerülő díjtételek alapján több mint másfél millió forint a végrehajtó díja, ami még nem tartalmazza a készkiadások összegét. Eredménytelen végrehajtás esetén nem kell megfizetni a behajtási jutalékot, a biztos álláspontja szerint azonban még ebben az esetben is olyan magas marad a költség, hogy befolyásolhatja a végrehajtási eljárás sikerét.
Ombudsman: vizsgálják felül a bírósági végrehajtók munkadíját
Szabó Máté szerint az önálló bírósági végrehajtó munkadíja egyes esetekben az ügy értékéhez képest aránytalanul magas, az alapvető jogok biztosa ezért felkérte a közigazgatási és igazságügyi minisztert, vizsgálja felül a hatályos jogszabályt és a végrehajtót megillető behajtási jutalék mértékét.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.