Kósa Lajos - aki egyben Debrecen polgármestere és a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke - ezt azután nyilatkozta pénteken az MTI-nek, hogy az Index csütörtökön arról írt: ha elfogadják az összeférhetetlenség hatályba lépésének módosítását érintő javaslatot, akkor a 2014-es országgyűlési választás után még egy fél évig nem kellene lemondaniuk a polgármesteri tisztségükről azoknak a politikusoknak, akiket a következő ciklusra újraválasztanak képviselőnek.Láng Zsolt (Fidesz-KDNP), a Budapesti Önkormányzatok Szövetségének (BÖSZ) elnöke az MTI-nek azt mondta, logikus, ha a ciklus végéig ugyanazok a feltételek maradnak, amivel az érintettek 2010-ben vállalták a polgármesterséget, képviselőséget - és amellyel megválasztották őket.Ehhez hasonlóan nyilatkozott az MTI-nek Kósa Lajos is, aki közölte: a helyhatósági szövetségek az önkormányzati törvény elfogadásakor jelezték, az lenne a helyes, ha az új összeférhetetlenségi szabályok a következő önkormányzati választással lépnének hatályba, hiszen azokra, akiket 2010-ben megválasztottak önkormányzati tisztségviselőknek, még más formában vonatkoztak az összeférhetetlenségi előírások.Felmerült emellett az is, hogy az új fizetési besorolások az önkormányzati képviselők és polgármesterek esetében szintén a következő önkormányzati választással lépjenek hatályba - tette hozzá, közölve, mindkét esetben helyesnek tartja, ha az új rendszer 2014 októberétől indul. Végül elmondta, kedden találkozik az önkormányzati szövetségek vezetőivel, és ha ott rábólintanak a javaslatokra, azokat a parlamentnek is benyújtják.
Kósa: el kéne halasztani az összeférhetetlenségi szabályok bevezetését
A Fidesz ügyvezető alelnöke helyesnek tartaná, ha a képviselők önkormányzati posztjait érintő új összeférhetetlenségi szabályok nem a következő parlament megalakulásakor, hanem 2014 októberétől, a helyhatósági választással lépnének hatályba.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.