A Vidám Park bezárása október elején már a testület előtt volt, az előterjesztő azonban visszavonta. A városligeti intézmény november 4-én, vagyis vasárnap végleg bezárna, majd az év végéig átadná területét a Fővárosi Állat- és Növénykertnek. A mostani előterjesztésben olvasható, hogy a Vidám Park 2012-es év végi bezárásának összes költsége 500 millió forint kiadással és 330 millió forint fennálló tulajdonosi kölcsön elvesztésével jár. A dokumentum kitér arra, hogy újabb tulajdonosi támogatás - kölcsön vagy tőkejuttatás - nélkül a társaságnak nincs esélye tovább fedezni működési költségeit. Ahhoz, hogy az intézmény a 2013-as szezonban kinyithasson, újabb 150-180 millió forint tulajdonosi készpénzjuttatásra lenne szükség.Dönthetnek arról is, hogy emelkedjenek-e, s ha igen, milyen mértékben a BKV jövő évi viteldíjai. A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) több változatot is kidolgozott a testületnek. A Magyar Nemzet úgy tudja, infláció körül vagy annál nagyobb mértékben, 5-8 százalékkal emelkedhetnek jövőre a jegy- és bérletárak.Változhatnak a díszsírhelyekre vonatkozó szabályok is, így például mentesülnének a sírhelyre vonatkozó megváltási és újraváltási díj megfizetésének kötelezettsége alól a díszsírhelyek, a Nemzeti Sírkert részeként számon tartott sírhelyeket pedig kötelező lenne fenntartani a köztemető fennállásáig. A rendelet kiegészülne egyebek mellett azzal is, hogy aki engedély nélkül, temetőként ki nem jelölt területen vagy lezárt temetőben halottat eltemet, a kiadott urnát nem engedélyezett helyen helyezi el, sérti a szertartások rendjét, a temetőlátogató közönség kegyeleti érzéseit, vagy a felhívás ellenére sem intézkedik a közvetlen veszélyt okozó síremlék, sírjel karbantartásáról, helyreállításáról, tiltott közösségellenes magatartást követ el. Az érintettekre 150 ezer forintig terjedő közigazgatási bírságot szabhatnak ki.Ismét tárgyal a testület a közterület-használat szabályozásáról, amely szerint korlátoznák a Városligetben a mozgó és pultos árusításokat, és változna a közterület-használati díjakból adható kedvezmények rendszere. Dönthetnek a képviselők arról is, hogy adjon-e a főváros 20 millió forint támogatást a BKV Előre SC utánpótlás-nevelésére.
Holnap dönthet a főváros a Vidám Park sorsáról és a jegyárakról
A Vidám Park bezárásáról dönthet szerdán a Fővárosi Közgyűlés, s noha egyelőre nem szerepel a napirenden a javaslat, tárgyalhatnak a BKV jövő évi viteldíjairól is.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.