"A most bejelentett intézkedésben, csomagban nagyon sok a bizonytalanság, és könnyen lehet, hogy azok, a zömével fideszes vezetésű települések járnak jobban, akik az elmúlt öt-hat évben nyakra-főre bocsátották ki a svájci frank alapú kötvényeket" - fogalmazott az MSZP választmányának elnöke, Szeged polgármestere a kormányfő bejelentésére reagálva az MTI-nek. Botka László azt mondta: a Fidesz rádöbbent, hogy ha elveszik az önkormányzat bevételeit, vagyonát, valamint intézményeit, akkor a települések képtelen működni és képtelen visszafizetni a fejlesztéshez felvett hiteleket.Az Orbán-kormány az elmúlt két évben folyamatosan csökkentette az önkormányzatok támogatását, és ezt terveik 2013-ban is. A települések elveszítik az intézményeik egy jelentős részét, a saját bevételeiket, és jövőre 400 milliárd forinttal csökken a központi költségvetési támogatás - tette hozzá.Botka László jelezte, az elmúlt egy évben folyamatosan felhívták figyelmet arra: az elfogadott törvényeknek az lesz a következménye, hogy az önkormányzatok csődbe mennek, hiszen "a kormány által ellenséggé tett bankok" nem lesznek hajlandók közreműködni a finanszírozásban.A szocialista politikus szerint a falvak esetében "teljes egészében felszámolják" az önkormányzatiságot, hiszen - mondta - január elsejétől a falusi önkormányzatoknak nem lesznek intézményeik, bevételeik, sőt a legkisebb településeken még a hivatali ügyintézés is megszűnik.Orbán Viktor a Fidesz által szervezett, az Önkormányzatok az adósság csapdájában című budapesti rendezvényen jelentette be, hogy összesen 612 milliárd forintnyi adósságot vesz át az állam 1956 önkormányzattól. Tájékoztatása szerint az ötezernél kevesebb lakosú települések adósságát teljes mértékben átvállalja az állam, de az ennél nagyobb települések adósságállományának egy részét is átveszi, mégpedig úgy, hogy ezek esetében egyenként - az egy főre jutó helyi adóbevételek alapján - számolják ki az adósságátvállalást. A gazdagabbaknak kisebb mértékben segítenek - jegyezte meg a kormányfő.
Botka: lehet, hogy a fideszes önkormányzatok járnak jobban
Botka László úgy látja, sok a bizonytalanság a miniszterelnök által szombaton bejelentett állami adósságátvállalásról szóló intézkedésben. A szocialista politikus szerint a Fidesz rádöbbent: ha elveszik az önkormányzatok vagyonát, akkor a települések képtelenek működni.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.