Pénteken jelent meg a Közbeszerzési Értesítőben az elmúlt évtizedek legnagyobb bronz lovasszobrának megmintázására és öntésére vonatkozó kétfordulós pályázat - mondta el Wachsler Tamás, aki szerint ezzel a Kossuth téri rekonstrukció egy újabb jelentős állomásához ért, hiszen megkezdődhet a téren felállítandó szobrok közül az első - szavai szerint egyben talán a legbonyolultabb, illetve szakmailag legizgalmasabb alkotás - rekonstrukciója.Az eredetileg Zala György szobrászművész által készített, több mint kétszeres életnagyságú bronz lovasszobor másának megalkotására első körben nyilvános pályázatot írtak ki, amelyen két mintadarabbal lehet részt venni: egy életnagyságú lófejet kell megmintázni gipszből, illetve grafikát kell készíteni a szoborról egy olyan nézőpontból, amely nem azonos a fennmaradt, korabeli fényképekkel - ismertette a SIP vezetője.Wachsler Tamás tájékoztatása szerint a beérkezett munkák alapján, a Melocco Miklós Kossuth-díjas szobrászművész vezette bíráló bizottság három alkotót választ ki, akikkel tárgyalásos eljárást kezdenek a szobor megvalósításának költségéről, a határidőről és a szerződéses konstrukcióról, majd a három művésznek el kell készítenie a lovasszobor kicsinyített - életnagyságú - változatát.A bizottság végül ennek alapján dönti el, hogy ki lesz az, aki megmintázza és egy bronzöntő mester bevonásával kiönteti Gróf Andrássy Gyulának, a kiegyezés utáni első magyar kormány miniszterelnökének, az Osztrák-Magyar Monarchia volt közös külügyminiszterének lovasszobrát, illetve az emlékmű két domborművét. A szobor kőből készült posztamensére külön pályázatot írnak ki, ezt is hamarosan közzéteszik - közölte a SIP vezetője.Wachsler Tamás szerint a cél az, hogy az újjáépített Kossuth tér avatásával egyidejűleg, 2014 tavaszán már eredeti helyén, a Parlament déli homlokzata előtt álljon a lovasszobor, azon a helyen, ahol most József Attila emlékműve áll (ezt áthelyezik majd a rakparti lépcső felső részére). A domborművek pedig várhatóan 2015. végéig készülnek majd el - tette hozzá.Wachsler Tamás a projekt költségeivel kapcsolatban nem akart becslésekbe bocsátkozni, mint mondta, az is része lesz a kiválasztott szobrászművészek ajánlattételének, hogy mennyiért hajlandók elkészíteni a művet.Emlékeztetett arra, hogy a Kossuth tér átépítése során a szobrok tekintetében az 1944 előtti arculatot akarják visszaállítani, Andrássy Gyula mellett Kossuth Lajos, Tisza István és II. Rákóczi Ferenc emlékműveivel. Ezek közül eredetiben csak a fejedelem szobra áll a téren.Elmondta, hogy a Kossuth-szoborra vonatkozóan is készen van a restaurátori dokumentáció, így két héten belül itt is kiírják a pályázatot, amely a meglévő szobrok felújításáról és újrafaragásáról szól. Tájékoztatása szerint a Tisza-szoborral kapcsolatban is hamarosan elkészül a dokumentáció, ugyanakkor ez a projekt szakmailag nem lesz annyira bonyolult, mint az Andrássy-szobor, mert csak a szobrok egy részét kell újra megmintázni. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a Rákóczi-szobrot is restaurálni kell, mert veszélyes állapotban van a talapzata.A tervek szerint 2014 májusáig adják át a megújult Kossuth teret; a "nemzet főterének" átépítését célzó Steindl Imre Program szerint az Országház oldalában térszint alatti látogatóközpont és mélygarázs épül, nő a zöldfelületek aránya, és a parlament épülete a Duna felől is körbejárhatóvá válik.A program honlapja, a www.nemzetfotere.hu szerint Andrássy Gyula szobrát 1906. december 2-án leleplezték le, az ünnepélyen az egész kormány és más prominens személyiségek mellett maga I. Ferenc József is megjelent. 1919. május 1-jén, a Tanácsköztársaság vezetésének döntése alapján a szobrot körbeépítve helyezték el a téren Istók János szobrászművész Munka című alkotását. Az emlékművet 1945-ben távolították el a térről a Kossuth híd építésére hivatkozva. A szobor mintegy 60 mázsányi bronzanyagát 1950 elejéig tárolták, majd - egyes feltételezések szerint, de forrásokkal nem igazolhatóan - beolvasztották a készülő Sztálin-szoborba.
Kiírták a pályázatot a Kossuth téri Andrássy-szoborra
A Kossuth tér rekonstrukciójának részeként kiírták a pályázatot az Andrássy-lovasszoborra; az 1906-ban leleplezett bronz alkotás mása 2014 tavaszára készülhet el és eredeti helyén, a Parlament déli oldalán állítják majd fel - mondta az MTI-nek Wachsler Tamás, a "nemzet főterének" átépítését célzó Steindl Imre Program (SIP) vezetője.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.