A legnagyobb veszélyben a villamos- és HÉV-vonalak erdős, közúttól távol eső részei vannak, a HÉV három hosszú vonalán a városhatár környezetében és az agglomerációs területeken gyakoriak a lopások. A HÉV forgalmát 23 esetben kellett korlátozni. A villamosnál a 3-as, a 41-es, az 52-es, valamint a 28-as és 37-es vonaláról vitték el eddig a legtöbb kábelt - írták az MTI-hez eljuttatott tájékoztatóban.Közölték, a bűncselekmények elkövetésével kapcsolatos legfontosabb ismérvek és a "fertőzött" területek feltérképezése után felvették a kapcsolatot a nyomozóhatóságokkal, és közös vagyonvédelmi akciókat is tartanak. E mellett a BKK és a BKV éjjelente "kémvillamosokat" közlekedtet, riasztórendszert is üzembe állítottak, az oszlopokat mechanika védelemmel látták el, a kábelekhez való hozzáférést pedig technikai módszerek nehezítik.Ezek mellett a BKK a lakosság segítségét is kérte, a tolvajok kézre kerítésének érdekében pedig Vitézy Dávid, a BKK és Bolla Tibor, a BKV vezérigazgatója 250 ezer forint jutalmat ajánlott fel azoknak, akik az elkövetőkről, félmillió forintot pedig azoknak, akik a felvevőhelyekről tudnak értékelhető információkat adni.Bár eddig nem fizettek ki senkinek ilyen jutalmat, a BKK szerint a nyomravezetői díj segíthet a nyomozásban. Ezzel kapcsolatban közölték: képbe került már több elkövetői kör is a bejelentések alapján, de a nyomozás érdekében részleteket nem árultak el.A BKK szerint nem főváros-specifikus problémáról van szó, az egész országra jellemző a színesfémlopás, sőt, Európa-szerte is problémákat okoz. Rendszeresen lopnak kábelt a BKV mellett a MÁV-tól és a Magyar Telekomtól is, a jelenség elszaporodásának oka pedig a színesfém világpiaci árának emelkedése lehet, mivel folyamatosan nagyobb a kereslet, mint a kínálat.A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) az MTI megkeresésére azt közölte: a kábellopások visszaszorítása érdekében a BRFK gazdaságvédelmi főosztályán külön nyomozócsoportot állítottak fel. Arról tájékoztattak, hogy az év első nyolc hónapjában 227 regisztrált kábellopás történt a főváros területén.Kitértek arra, ha kisebb értékű lopást nemesfémre, nemesfém ötvözetére vagy fémkereskedelmi engedélyköteles anyagra követik el, három évig terjedő szabadságvesztéssel is szankcionálható, míg a különösen jelentős értékre, vagy különösen nagy értékre elkövetett lopás egyes esetei öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető.A színesfémlopásokkal összefüggésben az előbbieken túl a berendezés, az eszköz megrongálásakor rongálás, illetve közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény miatt is indult már eljárás - közölte a rendőrség.
Már 25 kilométernyi kábelt loptak el a BKV-től
Ebben az évben a Budapesti Közlekedési (BKV) Zrt.-től eddig 25 kilométer fémkábelt loptak el, a kár meghaladja a 230 millió forintot - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az MTI megkeresésére.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.