Az MTI megkeresésére a HM sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta a portálon hétfőn megjelent hírt. Vargha Tamás az MTI érdeklődésére hétfő este azt mondta: olvasta a róla szóló híreket, de az azokban található értesüléseket nem tudja megerősíteni.Simicskó Istvánt, aki 2010 óta töltötte be ezt a posztot, Áder János köztársasági elnök hétfői hatállyal nevezte ki Czene Attila helyére az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős államtitkárává.Az origo információi szerinti leendő honvédelmi államtitkár, Vargha Tamás 2010-ben került be a parlamentbe, korábban Székesfehérváron volt önkormányzati képviselő; 2010 óta a Fejér Megyei Önkormányzatnak is elnöke. A parlament honlapján olvasható életrajza szerint angol nyelv és irodalom szakos középiskolai tanárként végzett az ELTE Bölcsészettudományi Karán - írta az origo.
Origo: már megvan Simicskó utódja a HM-ben
Az origo információi szerint Vargha Tamás fideszes országgyűlési képviselő lesz Simicskó István utódja a Honvédelmi Minisztérium (HM) parlamenti államtitkári posztján.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.