Molnár Zsolt, a szocialisták országgyűlési képviselője csütörtöki sajtótájékoztatóján így értékelte azt az előző nap beterjesztett alkotmánymódosító javaslatot, amelynek szerint Magyarországról nem, csak a határon túlról lehetne levélben feliratkozni a választásokra.Az indítvány egyértelműen diszkriminálja a magyarországi lakóhellyel rendelkezőket, akik csak személyesen vagy az internetes ügyfélkapun kérhetnék felvételüket a névjegyzékbe, míg a határon túliak ezt levélben is megtehetnék, a regisztrációs időszakban bármikor - mondta az MSZP-s politikus. Úgy fogalmazott: a javaslatot előterjesztő alkotmányügyi bizottság és annak KDNP-s elnöke, Salamon László ezzel "tarkón lőtte a sebesült magyar demokráciát". Szerinte ugyanis a javaslat indokolatlanul tesz különbséget belföldi és határon túli magyarok között. Ennek megalapozásában pedig a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke sietett a kormánypártok segítségére - tette hozzá, utalva arra, hogy Péterfalvi Attila szerint komoly adatvédelmi aggályokat vetett fel az a kormányoldali elképzelés, hogy a magyarországi lakhellyel rendelkezők levélben is feliratkozhassanak.Molnár Zsolt arról is beszélt, hogy jelentősen szűkíti az Alkotmánybíróság (Ab) mozgásterét, ha a regisztráció részletszabályait az alkotmányba foglalják. Az MTI kérdésére mindazonáltal úgy válaszolt: továbbra is bízik benne, hogy az Ab megsemmisíti a szabályozást, mert az alapjogok korlátozását az új alaptörvény is csak indokolt esetben engedi meg, márpedig a jól működő magyarországi népesség-nyilvántartás feleslegessé teszi a feliratkozást.Kitért arra is, hogy mivel a következő választásokig másfél év van hátra, lenne még lehetőség egy teljesen új, széleskörű társadalmi és politikai konszenzuson nyugvó eljárási törvény megalkotására, ehhez azonban a mostani a javaslatot vissza kellene vonniuk a kormánypártoknak.
MSZP: a Fidesz kevesebb magyarországi és több határon túli szavazót akar
Az MSZP szerint a Fidesz-KDNP célja, hogy a Magyarországon élők közül minél kevesebben, a határon túl élő magyar állampolgárok közül viszont minél többen szavazzanak 2014-ben.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.