Schreiber István, az MSzSz elnöke elmondta: a 21 éve liberalizált gazdasági tevékenységként működő ágazat dolgozói petíciójukban arra kérik a köztársasági elnököt, hogy - jogkörénél fogva - akadályozza meg, és ne írja alá a pénznyerő gépekről alkotott törvényt, mert az szerintük sérti a tulajdonhoz való alkotmányos jogot és a jogbiztonság elvét is, az azonnali hatályú jogelvonás révén.Schreiber közölte, hogy azt is kérték az államfőtől, hogy a jogállam és a demokratikus működés legfőbb őreként készíttessen elő olyan törvényjavaslatot, amely a nyerőgép iparágat és annak szereplőit nem lehetetleníti el - olvasható a közleményben.A parlament kedden megtiltotta a játéktermek és az elektronikus kaszinók üzemeltetését, pénznyerő gépek így csak játékkaszinókban működtethetők a jövőben. A szerencsejáték-szövetség bejelentette, hogy pertársaságot alapít a vállalkozások jogos kárigényeinek megtérítése érdekében. Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter hétfőn nyújtotta be előterjesztését, amelyet 238 igen szavazattal, egy nem és nyolc tartózkodás mellett, kivételes sürgős eljárásban kedd délelőtt már jóvá is hagyott az Országgyűlés. Az MSZSZ elnöke kedden este közölte, hogy a szervezet tagjai pertársaságot alapítanak, hogy megpróbálják érvényesíteni jogaikat."Minden szintre el fogunk menni, ahol ezt a jogállam keretein belül megtehetjük, ha kell, az utolsó állomás Brüsszel és Strasbourg lesz" - hangsúlyozta az elnök. Schreiber István az MTI-nek kiemelte: a nyerőgépek üzemeltetésének betiltásával a szerencsejáték szövetség tagjainak, 1200 magyar vállalkozónak legkésőbb hétfőig negyvenezer embert kell elküldenie állásából.
Petíciót adott Ádernek a Szerencsejáték Szövetség elnöke
Negyvenezer, a nyerőgép iparágban dolgozó magyar család nevében petíciót adott át a köztársasági elnöknek címezve a Magyar Szerencsejáték Szövetség (MSzSz) elnöke szerdán Budapesten a Köztársasági Elnöki Hivatalban - tájékoztatta az MSzSz a petíció átadást követően az MTI-t.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.