Szarvas Zsolt elmondta: Budaörs önkormányzata hét európai ország kilenc városával közösen vesz részt az EU Bicy elnevezésű programjában, amely a városi kerékpártárolók és a hozzá kapcsolódó lopásgátló védelmi rendszerek tervezését és kivitelezését támogatja. A projekt részeként a Budaörs rendelkezésére álló 175 ezer eurós összegből több kerékpárút terve is elkészült, de jutott pénz két nagyobb rendezvényre és a város középiskoláiban tartott féléves szemléletformáló oktatási programra is.Az uniós támogatásnak köszönhetően készült el az a 16 kerékpár biztonságos tárolására alkalmas különleges építmény, amelyhez hasonlót például Párizsban vagy olasz kisvárosokban látni, Magyarországon ez az első - részletezte a kommunikációs vezető.A nyolcszögletű, éjszaka kivilágított tároló ajtaja mágneskártyával nyílik, majd egy speciális villanymotor úgy fordítja el az építményt, hogy a biciklitulajdonos a nyolc, háromszög alakú férőhely soron következő üres részébe kényelmesen becsúsztathassa járművét. Teltház esetén további nyolc bicikli helyezhető el az építmény falai mentén.A videokontroll alatt álló, mikroprocesszor vezérelte tároló használatához szükséges ingyenes mágneskártyát a helyi lakosok postán kapják meg, mások 2013-tól valószínűleg minimális díjért juthatnak hozzá - közölte Szarvas Zsolt.
Fullextrás ingyenes biciklitárolót kaptak a budaörsiek
A helyiek ingyen kapják a használathoz szükséges kártyát ahhoz különleges, mikroprocesszor vezérelte, nyolcszögletű, zárt kerékpártárolóhoz, amelynek prototípusát a napokban állították fel a budaörsi buszvégállomásnál - közölte a projekt kommunikációs vezetője szerdán az MTI-vel.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.