A politikus gratulált párttársának, a sajtótájékoztatón megjelenő Horváth Zsoltnak, az MSZP Tolna megyei elnökhelyettesének, aki vasárnap a szavazatok 57 százalékának megszerzésével, független jelöltként megnyerte az időközi polgármester-választást Dunaföldváron.Molnár Zsolt arra hívta fel a figyelmet, hogy a voksoláson ilyenkor magasnak számító, negyven százalék feletti volt a részvétel. Szerinte a résztvevők többsége azt üzente: nem kér az Orbán-kormányból és a választási feliratkozásból sem.Az MSZP-s politikus úgy foglalt állást: az előzetes regisztráció bevezetése sokakat, köztük a most az ellenzéki jelöltre szavazók jelentős részét megpróbálja kizárni a választásból. Mint mondta, kutatások alapján a biztos pártválasztók egy része is távol maradna a szavazástól a feliratkozás miatt.Felmérésekre hivatkozva elmondta: a választók nagy többsége, így a kormánypárti szimpatizánsok többsége is ellenzi a regisztráció bevezetését. Szerinte a Fidesz-KDNP továbbra sem tudta megindokolni a feliratkozás szükségességét, ami ráadásul súlyos demokráciadeficitet okoz.
MSZP: Dunaföldváron az emberek üzentek a kormánynak
Az MSZP szerint a választási feliratkozás bevezetésével a Fidesz adminisztratív módon próbálja megőrizni hatalmát - ismételte meg pártja álláspontját hétfőn Molnár Zsolt, a szocialisták budapesti elnöke.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.