Jakab Péter közleménye szerint Pakusza Zoltánt a tagság nagy többséggel választotta meg. Az újonnan felállt elnökség a legfontosabb feladatának a választókkal való szorosabb kapcsolattartást és a törvénytisztelő miskolciak még határozottabb érdekképviseletét tartja. Ennek érdekében a Jobbik fokozni kívánja a borsodi megyeszékhelyen az utcai politizálást - olvasható a közleményben, amely ezt azzal indokolja, hogy "a Fidesz egész pályás letámadást alkalmaz a párttal szemben: három tagjukat indokolatlanul likvidálták az önkormányzati szakbizottságokból, a Fidesz kezében lévő városi média pedig nem tájékoztat róluk".A Jobbik miskolci szervezetének korábbi elnöke, Szegedi Márton augusztus elején lépett ki a pártból, és mondott le tisztségéről. Az MTI-hez akkor eljuttatott közleményében úgy fogalmazott: "az elmúlt időszak eseményei miatt, a felmenőim és testvérem iránt érzett tiszteletem és szolidaritásom jeléül lemondtam a Jobbik Magyarországért Mozgalomban betöltött minden párttisztségemről és ezzel együtt párttagságomról is".A politikus testvére, Szegedi Csanád július 30-án lépett ki a Jobbikból, azt megelőzően lemondott a Jobbikban betöltött funkcióiról, és közölte, a jövőben kizárólag EP-képviselőként kívánja folytatni a munkáját.Az ügy előzménye, hogy Novák Előd, a Jobbik országos alelnöke Facebook-bejegyzésében lemondásra szólította fel Szegedi Csanádot, amiért korábbi állításával ellentétben feltehetően már régebben is tudott zsidó származásáról. Szegedi Csanád június végén - miután több jobboldali hírportál is erre tett utalásokat - elismerte: anyai ágon zsidó felmenői is vannak. A barikad.hu-nak adott interjújában akkor úgy fogalmazott, egészen 2011 decemberéig nem tudott zsidó felmenőiről.
Megvan Szegedi Csanád utódja
Pakusza Zoltán miskolci önkormányzati képviselőt választották a Jobbik miskolci alapszervezetének elnökévé a hétvégi tisztújításon - tájékoztatta a párt Borsod-Abaúj-Zemplén megyei és miskolci alelnöke vasárnap.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.