Az ellenzéki párt két országgyűlési képviselője, Ertsey Katalin és Vágó Gábor az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében üdvözölte a Kúria fogyasztási célú devizahitel-szerződésekről szóló munkaanyagát, amely szerintük világossá teszi, mikor tisztességtelenek az egyoldalú szerződésmódosítások, illetve egységesíti a Ptk.-ban egyébként is meglévő passzusokat, segítve ezzel a bírókat az egységes jogalkalmazásban.Az LMP szerint a könnyebb jogalkalmazás érdekében a parlamentben most tárgyalt új Ptk.-ban kellene rögzíteni a rosszhiszemű, tisztességtelen szerződésmódosítás eseteit a hitelszerződéseknél. Remélik, hogy a Kúria a lakáscélú devizahitel-szerződések ügyében is készít majd hasonló munkaanyagot és arra bíztatja a hitelfelvevőket, hogy ha úgy érzik, méltánytalanság történt az egyoldalú szerződésmódosítás során, forduljanak az ingyenes jogsegélyszolgálatokhoz - derül ki a kommünikéből.A múlt héten került nyilvánosságra, hogy húszoldalas munkaanyagban összegezte megállapításait az a kúriai joggyakorlat-elemző csoport, amely a bankok egyoldalú szerződésmódosítási jogának főbb kérdéseit tekintette át. Lapinformációk szerint a munkaanyag egyebek mellett azt állapította meg, hogy indokolt esetben és csak arányosan emelheti meg egyoldalúan a bank a fogyasztói kölcsönszerződések adósaitól elkért kamatot, díjat, költséget.
Ptk.-ba foglaltatná az LMP az egyoldalú szerződésmódosítás eseteit
Az LMP kezdeményezi, hogy az új polgári törvénykönyvben (Ptk.) rögzítsék a rosszhiszemű, tisztességtelen szerződésmódosítás eseteit a hitelszerződéseknél.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.