A Hallgatói Hálózat (HaHa) békés tiltakozásra és fórumokra készül a felsőoktatási intézményekben - mondta a lapnak Horváth Bence, a HaHa tagja azután, hogy a csoport Facebook-oldalán arra utaltak: októberben újabb "egyetemfoglalások" várhatók. Hozzátette: az egyetemi teremfoglalásokat hivatalos engedély híján a kényszer szülte, a jövőben legális módokon akarnak hallgatói fórumokat szervezni.A hallgatói önkormányzatoktól függetlenül működő hálózat tagjai és szimpatizánsai februárban elfoglalták előbb az ELTE jogi karának egyik előadótermét, majd a következő héten az egyetem bölcsészkarának előadóját, tiltakozva a tandíj, az államilag támogatott képzési helyek csökkentése, valamint a hallgatók röghöz kötése ellen - emlékeztet a Népszava.A HaHa tervei szerint az új akciók kevésbé lesznek "hangosak", ugyanakkor Horváth Bence megjegyezte: a jövőben sem lesz olyan elfogadható indok, amellyel megakadályozható, hogy a diákok szabad elhatározásukból az egyetemek épületében összegyűljenek, és megtárgyalják az őket érintő politikai döntéseket.
Ősszel újra akcióba lép a HaHa
Ősszel folytatódhatnak a februárban kezdődött hallgatói tiltakozások a hallgatói szerződés és az állami ösztöndíjas képzési helyek számának csökkentése ellen - írta a Népszava pénteken.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.