A Fővárosi Ítélőtábla szerdán helyezte hatályon kívül a médiatanács azon határozatát, amellyel alaki okok miatt érvénytelenítette a Klubrádiónak a 95,3 MHz-es budapesti körzeti frekvenciára benyújtott pályázatát. A bíróság kimondta, hogy mivel a médiatanács korábban már tartalmilag érvényesnek nyilvánította a pályázatot, nem hozhat azzal ellentétes döntést azáltal, hogy később megállapítja a beadvány alaki érvénytelenségét. A Klubrádió frekvenciajogosultsága tavaly februárban járt le, azóta hatvannapos ideiglenes engedélyekkel működik, amelyet eddig tízszer kapott meg. A médiatanács döntéseivel kapcsolatban szerdán a harmadik bírósági ítélet született.Lendvai Ildikó ezzel kapcsolatban közleményében úgy fogalmaz: a bíróság sokadjára ítélte jogszerűtlennek a médiatanács döntéseit. "A Klubrádió elleni hóhérmunka jogilag megint csak pancsernek bizonyult. Mivel nem valószínű, hogy az ország összes jogi analfabétáját az új médiahatóságnál gyűjtötték össze jó pénzért, a sorozatos szakmai tévedések mögött egyre meztelenebbül mutatja meg magát a politikai érdek" - írja a szocialista politikus. Lendvai Ildikó szerint a médiatanács "tagjai és alkalmazottai politikai parancsot hajtanak végre, a parancs pedig arról szól: a Klubrádiót mindenáron el kell pusztítani". A szocialista politikus szerint ha a médiatanács és "a hivatali végrehajtók nem akarnak végképp szakmai öngyilkosságot elkövetni, ennyi bírósági pofon után ideje lemondaniuk. Akinek pedig jogi diplomája van, akár vissza is adhatja" - zárul a közlemény.
MSZP: ideje lemondania a Médiatanácsnak
Az MSZP szerint a Fővárosi Ítélőtábla szerdai Klubrádióval kapcsolatos döntése után a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa tagjainak "ideje lemondaniuk" - áll Lendvai Ildikó szerdai közleményében.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.