Indoklásként utalt arra, hogy a nyáron öt bombariasztás volt ezen a partszakaszon, s közülük kettő nem bizonyult vaklármának. Kenéz István elmondta: bár a korábbi években nem találtak robbanószerkezetet Balatonlelle partjainál, az idén az alacsony vízállás és a megváltozott áramlási viszonyok miatt megszaporodott a riasztások száma, ami a település lakosságát és vendégeit is érzékenyen érintette. A probléma mielőbbi megoldásáért megkereste a honvédség illetékes parancsnokát és megállapodást kötött vele - tette hozzá a polgármester. Közlése szerint a honvédségi tűzszerészek, akik mindössze szállást és ellátást kértek a munkájukért, három hét alatt tervezik átvizsgálni Balatonlelle két strandjának összesen mintegy két kilométer hosszú partvonalán a Balaton medrét, egészen a bójákig, átlagosan 300 méter szélességben, összesen 600 ezer négyzetméteren. Fémkereső detektoraik 30-50 centiméteres mélységig képesek jelezni minden fémtárgyat, amelytől mentesíteni kell a területet. A szakértők szerint nem valószínű, hogy bármilyen áramlás ennél mélyebbről felszínre hozhat nehéz fémtárgyakat.Kenéz István kitért arra, hogy a képviselő-testület egyetértett a kezdeményezésével, és 500 ezer forintot megszavazott a tűzszerészek ellátására.
Bombát kerestet a vízben Balatonlelle
Balatonlelle önkormányzata október elsejétől 18-20 honvédségi tűzszerésszel átvizsgáltatja strandjainál a Balaton medrét, mert garantálni kívánja vendégeinek biztonságát - közölte Kenéz István, a város független polgármestere kedden.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.