A férfi életéért egy órán át küzdöttek a mentők, de nem tudtak rajta segíteni.
A rendőrség foglalkozás körében elkövetett halált okozó veszélyeztetés gyanújával indít eljárást az ügyben - tette hozzá.
Vadászat közben életveszélyes lőtt sebet kapott egy férfi kedd este Püspökladány közelében, egy erdőben – közölte a rendőrség. A férfi később meghalt.
A férfi életéért egy órán át küzdöttek a mentők, de nem tudtak rajta segíteni.
A rendőrség foglalkozás körében elkövetett halált okozó veszélyeztetés gyanújával indít eljárást az ügyben - tette hozzá.
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.