A 3550 fős Balatonkenese akarattyai városrészén 820-an élnek, augusztus 5-én helyi népszavazáson döntöttek arról, hogy önálló településként szeretnének tovább működni; a helyi népszavazáson a választásra jogosultak 61 százaléka jelent meg, s 87 százalékuk voksolt igennel az önállósodásra.Kovács Zoltán kormánymegbízott az MTI érdeklődésére kedden közölte: Balatonkenese polgármestere augusztus végén adta át a kormányhivatalnak a Balatonakarattya új községgé alakításával kapcsolatos előkészítő iratokat; a kormányhivatal feladata az eljárás törvényességének, a területszervezési kezdeményezés törvényi feltételei teljesítésének vizsgálata volt.Hozzátette: a kormányhivatal törvényességi felügyeleti főosztálya a dokumentációt megvizsgálta és megállapította, hogy a kezdeményezés törvényes volt, maradéktalanul megfelelt az eljárásjogi szabályoknak.A kormánymegbízott elmondta, a hivatal az iratokat Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszternek megküldte, a dokumentáció onnan Áder János köztársasági elnök elé kerül, a végső szót az elszakadás ügyében ő mondja ki.
Ádernek kell döntenie Balatonakarattya önállósodásáról
Továbbküldte az közigazgatási és igazságügyi miniszternek a Veszprém Megyei Kormányhivatal a Balatonkenese akarattyai városrészének elszakadással kapcsolatos dokumentumokat; onnan a köztársasági elnök elé kerül a kezdeményezés.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.