Tízmilliárd forint hitelt venne igénybe a fővárosi önkormányzat a jövő évi gazdálkodásához, Bagdy Gábor pénzügyi főpolgármester-helyettes indítványa szerint ugyanis a 2013-as központi költségvetés fővárost érintő hatásai még nem ismertek, így az ebből fakadó finanszírozási kockázatok kivédése érdekében szükséges egy középlejáratú hitelkeret-szerződést megkötni. Emellett a likviditás folyamatos, biztonságos fenntartása érdekében a városvezető szükségesnek tartja egy legfeljebb 25 milliárd forintos folyószámlahitelkeret-szerződés megkötését is.A képviselők dönthetnek a korábbi, emelt szintű szolgáltatást közvilágítás visszaállításáról. Idén július 1-jétől a Budapesti Dísz- és Közvilágítási (BDK) Kft. alapszinten végzi a szolgáltatást, vagyis nem a megvilágítási szint alapján kapcsolják fel a fényeket, hanem a közvilágítási naptár szerinti konkrét időpontokban. A megtakarítási lehetőségek azonban nincsenek egyensúlyban a döntés társadalmi hasznosságával György István szerint, ezért a városüzemeltetési főpolgármester-helyettes az emelt szintre való visszatérésre tett javaslatot.A testület napirendjén szerepel az az indítvány is, miszerint a Fővárosi Vízművekbe olvadhat a BKSZT Budapesti Szennyvíztisztítási Kft. Tarlós István főpolgármester és a városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes közös indítványa szerint a fúziót több jelentős érv is indokolja, például az, hogy regionális központként lehetőség nyílik hazai és külföldi projektekben való részvételre, pályázatokon való indulásra, ahol a víz- és szennyvízágazati referencia előny vagy feltétel.Döntés születhet egyes parkolóövezetek kiterjesztéséről, a Fővárosi Taxiállomásokat Üzemeltető Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Kft. végelszámolásárról és a Fővárosi Közterületi Parkolási Társulás megszüntetéséről is. A képviselők beszámolót hallgatnak meg a CET-projekt állásával kapcsolatban.Dönthetnek a Városligetben az árusítás korlátozásáról, ami azt jelenti, hogy a rendezvények idején továbbra is lehetőséghez jutnak a mozgóárusok, más alkalmakkor azonban a parklátogatókat kizárólag az épületekből, pavilonokból szolgálhatnák ki a megfelelő hulladékkezelés, az ellenőrizhetőség és az esetleges károkozások számonkérhetősége érdekében. Emellett változna a közterület-használati díjakból adható kedvezmények rendszere is.A javaslatok között szerepel, hogy a fővárosi önkormányzat irodákat adna át térítésmentesen a Budapesti Rendőr-főkapitányságnak két hajléktalanszállón, ahol körzeti megbízotti irodát alakítanának ki a lakókörnyezet, illetve az intézmények biztonságának fenntartása érdekében. A két épület az úgynevezett Fűtött utca programban részt vevő IX. kerületi Aszódi utca 18-20., valamint a IV. kerületi Váci út 102. szám alatti ingatlan.
Csütörtökön dönt a közgyűlés a budapesti közvilágításról
Tízmilliárd forint hitel igénybevételéről, 25 milliárd forint összegű folyószámla-hitelkeret nyitásáról, valamint az emelt szintű közvilágítás visszaállításáról szóló javaslatokról dönthet csütörtöki ülésén a Fővárosi Közgyűlés.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.