György István városüzemeltetési főpolgármester-helyettes indítványa szerint a fővárosi közterületek használatáról szóló szabályozás megalkotásakor az volt a fő szempont, hogy rendet teremtsenek a főváros közterületein. A rendeletet rendszeresen felülvizsgálják.A Fővárosi Közgyűlés csütörtöki napirendjén szereplő javaslat szerint nem adhatnának ki közterület-használati hozzájárulást a Városliget teljes területén árusító berendezések (pultok, asztalok, guruló kocsik) létesítéséhez, kézből történő, valamint mozgó árusításhoz.Az indoklás szerint a javaslat célja a Városliget mint kiemelt közpark védelme, tisztaságának megőrzése. A közterületen a rendezvények idején továbbra is lehetőséghez jutnak a mozgó árusok, azonban más alkalmakkor a parklátogatókat kizárólag az épületekből, pavilonokból szolgálhatnák ki a megfelelő hulladékkezelés, az ellenőrizhetőség és az esetleges károkozások számonkérhetősége érdekében.A rendeletmódosítás arra is kitér, hogy a közterület-használat csak abban az esetben lehetne díjmentes, ha arra közfeladat ellátása miatt van szükség. A javaslat nevesít néhány konkrét esetet is, így a közterület-fenntartó, a fegyveres testületek, a mentők, a tűzoltóság és a vízügyi szolgálat közterületi létesítményeit. A mostanáig díjmentességet kapó karitatív és közérdekű szolgáltatások, az ételosztás és az adománygyűjtés utána továbbiakban jelképes összeget kellene fizetni.A közterület-használati díjakból legfeljebb 90 százalékos kedvezményt lehetne adni, "ezzel erősítve, hogy a közvagyon igénybevételével a közterhekhez is hozzá kell járulni" - fogalmaz az indítvány.
Kitiltaná a mozgó árusokat a Városligetből a főváros
Korlátoznák a Városligetben a mozgó és pultos árusításokat, és változna a közterület-használati díjakból adható kedvezmények rendszere Budapesten.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.