Egyelőre zajlik a jelölési folyamat, csütörtökig írásban, pénteken a helyszínen pedig szóban lehet jelölteket állítani - mondta Jávor Benedek frakcióvezető csütörtökön. A politikus megismételte korábbi kijelentését, hogy újra elindul a posztért, de miután a jelölés még nem zárult le, további neveket nem mondott.A tisztújítást azért tartják, mert a frakció már korábban is jelezte, hogy a ciklus felénél a képviselőcsoport vezetése megméretteti magát.Az ülés második napján a frakció kiegészül az LMP országos választmányának tagjaival is. A megbeszélésen véglegesítik, hogy milyen stratégiát folytassanak az őszi parlamenti ülésszak alatt.Jávor Benedek erről szerdán azt mondta, az biztos, hogy továbbra is rá kívánnak mutatni arra, hogy a kormány "egy szűk gazdasági elit, egy szűk oligarcharéteg érdekeinek a kiszolgálását végzi". Hangsúlyozta, ezután is rajta tartják a szemüket a közbeszerzési, a korrupciós és a földügyeken. Az ellenzéki párt a költségvetés vitája kapcsán is bemutatja majd saját elképzeléseit, amelynek során egy komplett alternatív költségvetési javaslatot is nyilvánosságra hoznak.Azt is kijelentette, miután a kormány a parlamentarizmus kereteit "radikálisan leszűkítette", ezért az LMP továbbra is élni fog a parlamenti kívüli politizálás eszközeivel.Ez egyfelől a választókkal való találkozást jelenti, de nem kívánnak lemondani azokról a "látványos eszközökről" sem, amelyeket az elmúlt évben alkalmaztak – tette hozzá.
Pénteken eldől, Jávor marad-e az LMP frakcióvezetője
Pénteken és szombaton tisztújítással egybekötött kétnapos ülést tart Csillebércen az LMP parlamenti képviselőcsoportja. A pénteki tisztújításon a frakcióelnökség tagjairól, vagyis a frakcióvezető és a három frakcióvezető-helyettes személyéről döntenek a képviselők.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.