Az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala közleményében azt írta: Szabó Máté szerint a fóti speciális gyermekotthon egy büntetés-végrehajtási intézményre emlékeztet. Az ombudsman az emberi erőforrások miniszterétől, a szociális és gyámhivatal vezetőjétől és az intézmény igazgatójától a jogi visszásságok rendezését kérte. A vizsgálatot lezáró jelentésében az alapvető jogok biztosa a jogbiztonsághoz, a személyi szabadsághoz fűződő, valamint a gyermekvédelmi szakellátásban élő gyermekek védelemhez és gondoskodáshoz való jogával összefüggő visszásságot állapított meg, amelynek megszüntetésére felkérte az emberi erőforrások miniszterét, a szociális és gyámhivatal vezetőjét és az intézmény igazgatóját is. A gyermekotthon vezetője egy lapinterjúban is vitatta az ombudsman kifogásait - tették hozzá.A közlés szerint a Pest Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatala az ellenőrzés után megállapította, hogy a speciális gyermekotthonban sem büntetésből, sem egyéb okból nem korlátozhatnák a gyermekek kapcsolattartását a hozzátartozóikkal, így megkezdődött a minisztériumi fenntartású intézmények házirendjének felülvizsgálata. Mint írták: Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter egyetértett Szabó Mátéval abban, hogy a gyermekvédelmi intézményeknek nem a minél szigorúbb biztonsági rendszerrel, hanem pedagógiai módszerekkel kell megakadályozniuk a gondozottak szökését. A biztos pedig egyetértett a miniszterrel abban, hogy a pedagógiai módszerek alkalmazása mellett kiemelten fontos a gyermekek biztonsága és testi épségük megőrzése. Az ombudsman indokoltnak tartja a kérdés jogi szabályozását, ám azt megelőzően a jogalkotó és a gyermekvédelmi szakemberek párbeszédét javasolja, mivel nincs egységes szakmai álláspont arról, hogy szükséges-e rácsok alkalmazása a speciális gyermekotthonok ablakain és az intézményeken belül - olvasható a közleményben. A gyámhivatal vizsgálata is feltárta, hogy a fóti speciális gyermekotthonban szakmai munkakörben foglalkoztatottak végzettsége csak részben felel meg a jogszabályi előírásoknak. A fenntartó minisztérium felhívta az intézmény vezetését a személyi feltételek hiányosságainak megszüntetésére. A közleményben arra is kitértek, hogy a minisztérium módosíttatta a fóti intézmény alapító okiratának vitákat kiváltó részeit.
Balog Zoltán szerint is változtatni kell a fóti gyermekotthonon
Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere egyetért az alapvető jogok biztosának jogszabály-módosító javaslataival a fóti speciális gyermekotthonnal kapcsolatban, az otthon vezetője vitatta, a gyámhivatal viszont megerősítette Szabó Máté kifogásait - tájékoztatta az ombudsman hivatala szerdán az MTI-t.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.