A szocialista politikus úgy fogalmazott: Orbán Viktor és a Fidesz 2010-ben egymillió új munkahely teremtésével kampányolt, most viszont a meglévő álláshelyek megvédéséről levelezget, az adófizetők több száz millió forintját felhasználva erre.Vajon szabad-e úgy hazudni, hogy azt a mások által befizetett adóforintokkal teszi meg akárki, ebben az esetben Orbán Viktor - mondta, megjegyezve: az "iromány" valótlanságokat tartalmaz, a munkahelyvédelmi tervről szóló levélben fogalmazottak nem igazak.A Fidesz az ígéreteiből semmit nem váltott be, "nincs egymillió munkahely, nincs mértékadó gazdasági növekedés, sőt recesszió van, nincs radikális adócsökkentés, illetve csak azoknak, akik tehetősek" - tette hozzá Gúr Nándor.Kovács Tibor, az Országgyűlés gazdasági és informatikai bizottságának MSZP-s alelnöke a sajtótájékoztatón a párt nevében követelte, hogy "azonnal függesszék fel ennek az orbáni hazugságlevélnek a terjesztését". Ebben a levélben nagyon sok megalapozatlan, a tényekkel szembemenő, félrevezető információ, valótlanságok tömege van - tette hozzá.
Az MSZP nem kér a munkahelyvédelmis levelekből
Az Orbán Viktor által jegyzett Munkahelyvédelmi akció 2012 levél terjesztésének azonnali felfüggesztését sürgeti, követeli az MSZP - mondta Gúr Nándor, az MSZP alelnöke, az Országgyűlés foglalkoztatási és munkaügyi bizottságának elnöke miskolci sajtótájékoztatóján kedden.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.